2013/05/15 - Vacsora a Terakoya (esti iskola) tanáraival és vezetőivel
Terakoya. Az iskola kezdetével az egyik nap szóltak, hogy menjünk be Kusano szenszei-hez, mert beszélni szeretne velünk. El se tudtuk képzelni, hogy mi lehet a baj, mert automatikusan valami bajra gondoltunk, de végül nem az volt. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk szerdánként este egy esti iskolában angolt tanítani gyerkőcöknek. Más Josai-os diákok is tanítanak ott, szóval ezért érdeklődik felőlünk is és mivel mi külföldiek vagyunk, hasznára lehetnénk a (saját nevemben beszélve, nem létező) angol tudásunkkal. Betti és én igent mondtunk, és vártuk az első szerdán, hogy Shiori-san eljöjjön velünk és megmutassa a helyet.
Az iskola egy ház alsó szintjén működött és volt egy nagy asztal, ahová a gyerekek (általános iskola 1-4 osztályig) ülhettek. Általában először megcsinálták a házijukat, amit az iskolában kaptak és utána kezdhettünk neki angolul tanulni. A fiúkkal nehéz volt bánni, lányka is csak egy volt, úgyhogy legtöbbször az angolra vagy nem maradt idő, vagy elhülyülték az egészet. Viszont azért a legtöbb esetben, mikor már ráéreztem, hogy mivel lehet őket lekötni, szépen figyeltek és játékosan meg tudtam nekik tanítani szavakat, egyszerű mondatokat, irányokat. Ügyesek voltak már a végén! Mikor mi is belejöttünk a tanításba, már a japán házijukban is segítettünk egy kicsit. Ha jól emlékszem összesen két és fél hónapot önkénteskedtünk Sato-sannál (aki egyébként már képviselő lett, ha jól tudom és mindig szorgalmasan nézegeti a Facebookomat :D).
 |
| Nagyon tetszett a kézírásom, szóval mindenkinek fel kellett írnom a nevét a táblára :D |
Én és Betti voltunk a külföldi tanárok (Eni dolgozott, Csilla nem tudom, miért nem vállalta be, Péter pedig járta a saját útját, de néha ő is eljött), Shiori-san Kitaura-kun és még két fiú (már elfelejtettem a nevüket) voltak a sima tanárok.
Sato-san ezen a napon meghívott minket vacsorára a tanárokkal, mármint diákokkal, de na, akik önkénteskedtek. Jókat beszélgettünk, jól éreztem magam egyetlen dologtól eltekintve. Japánban, ha már egy fiú és egy lány szóba elegyedik, akkor őket már azonnal összeboronálják. Velem is ez lett és össze akartak hozni az egyik tanárral (egyértelműen azzal a sráccal, akinek a nevét azóta sem felejtettem el, nyilvánvaló, hogy miért nem). Szegény gyereknek (ugyanis fiatalabb volt nálam egy évvel) meg kellett etetnie fagyival... jézusom, de kínos volt. Még ma is az. Na mindegy. Még ezzel egész este elszórakoztak és mi pedig elkezdtünk beszélgetni egymással. Történet vége. Hivatalosan, mert a többi már magánügy. :D
 |
| A kis csapat |
2013/05/18 - Munkahelyi parti
Az egyik célom az volt a második félévben, hogy munkát találjak, mert vártam az egyik ismerősömet magamhoz és utazgatni szerettünk volna, meg még Oszakát is szerettem volna látni. Jártam sok helyen és összesen két étteremben sikerült dolgoznom, ahol eleve Josai-os diákok is voltak, szóval csakis azzal lógtam ki a sorból, hogy nem voltam japán. Mind a két étterem koreai étterem volt, mert eleve ez volt a tervem, ha itt vagyok japánban, sushit csinálni úgy se tudok olyan profin, szóval inkább menjünk étterembe. Az első helyemen keményen két napot dolgoztam, mert egyszerűen tényleg fogalmam sem volt, hogyan kell felszolgálni, felvenni a rendelést, ilyeneket. Úgyhogy sajnos a kínai bácsi utamra engedett, de adott egy búcsúvacsorát, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok, meg azért is, hogy egyenesen megmondta a dolgot. A másik helyemen már egy hónapig voltam, viszont az elválás már nem volt olyan szép, mint az előző helyemen. Sőt, az egyenesen japános volt. Nekem kellett kitalálnom, hogy ki vagyok rúgva és még a pénzemet is úgy kellett kérni, amit a tulajdonos szemlesütve adott csak oda. Mentségére legyen szólva, szerintem forgórendszer volt nála, hónaponként, mert mindig cserélődtek az emberek. Az egyik pillanatban még gyakornok voltam, a másikban már én tanítottam be az újakat. Ez elég fura tapasztalat volt, de így összességében nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem ott, mind felszolgálásból, mind japán etikettből, mind a japán embereket illetőleg és mind koreai ételekből és koktélkeverésből. :D
Pozitívum még, hogy a főnök azonnal felvett, mikor mentem interjúra (igen, azt is meg kellett tanulnom, hogyan írjak japán önéletrajzot) és már tanította is a dolgokat. Néhanapján csoporttréningeket is tartott, amiből nem sokat értettem, mert volt egy kis akcentusa a bácsinak, de azok is hasznosak voltak. A munka maga eléggé stresszes volt, volt, hogy nem akartam menni, de muszáj volt, és megembereltem magam. Hozzá kell szokni a rohanáshoz, a rendelések fejbentartásához és a hétvégékhez, főleg ha szombaton 5 óra hosszáig egyedül vagy. Tök egyedül. Ezer vendégre. Na mindegy. Jó volt, szép volt, egy éltre hasznos élettapasztalatot kaptam ebből a területből. :D
Szóval ezen a napon tartottunk egy partit, ahol saját magunknak csináltuk az ételt, de lehetett enni szabadon. Viszont még az evés előtt volt egy verseny a dolgozók között: ki tud a legszebben rizst kiszedni tálba, ki tud a leggyorsabban jeget tenni a pohárba, vagy megcsinálni egy uuronhai-t (italfajta) és kivinni a vendégnek.
Poén az egészben, hogy mivel még így is én voltam néhányuknak a szenpai (idősebb), legtöbbször a fiatalabbak lesték, mikor ürül ki a poharam vagy lesz üres a tányérom és azonnal ki is szolgáltak :D. Ez kedves volt és jól esett. Az egész buli hajnali 5-ig tartott előző nap este 10-től szóval elvoltunk. Mosolyogva, élményekkel gazdagodva tekertem haza a bicajon a napfelkeltében. Ne kérdezzétek mennyire volt egyenes a menetem. :D
