"Kértek gyümölcsöt?", avagy a megérkezés Koreába

Nos hát az tudnotok kell, hogy mi, a KF-es ösztöndíjasok 28-ától foglalhatják el a kollégiumot. Viszont a repjegy csak akkor volt kedvező, ha 24-én utazunk. Ezért a maradék napokat ki kellett töltenünk valahogy, aminek a szerepére drága koreai barátnőmet kértem fel és ő pedig segítőkészen mondta, hogy befogad minket erre a három éjszakára. A kollégiumom nem oldódott meg még mindig, de nem foglalkoztam vele. 22-23-án nálam volt egy japán ismerősöm, ezért 1) átállt az agyam a japánra 2) nem sok időm volt teljesen ráérősen bepakolni. Ezért 23-án este tudtam csak szépen összehordanom minden lehetségesen szükséges ruhát és cókmókot.

24-én kész elküldőbizottság (akiknek nagyon de nagyon köszönöm, hogy kijöttek, mindenkit puszilok!) integetett minket el a budapesti Liszt Ferenc reptérről, mi pedig 22 és 25 kilós bőröndökkel (ami miatt már megint a frász kergetett, hogy nem leszek benne a 30 kg keretbe, de végül is kiderült, betehettem volna még pár cuccot) nekicsaptunk az útnak.

A Turkish Airlines-szal mentünk, Isztambulban szálltunk át gond nélkül és olyan kosztot kaptunk, hogy csak ámultunk (menőn borozgattunk is ám, és a török bor a jó, ki ne próbáljátok a franciát!). Megtaláltam a kis számítógépünkön az összes Star Wars-t, de végül nem is néztünk filmet, mert vagy beszélgettünk, vagy aludtunk, vagy ettünk és el is repült az először másfél, majd kilenc óra.

Megvan Almaty. ChenChen.

Délelőtt 10:30-kor landoltunk az Incheon Nemzetközi reptéren és olyan gyorsan mentünk át a bevándorláson, mint még én soha. Vicc a dologban, hogy mindig adnak ilyen papírkát, hogy kinek a fia borja vagy és hol fogsz tartózkodni Koreában, és a repülőn a nyugatiak mind kaptak is, de mi nem. :D Utólag vettük észre, hogy hoppá és hogy na, nem néztek minket nyugatinak. 1:0 a javunkra. (mármint, hogy néznek-e minket európainak, legalább engem, vagy sem). Elhoztuk a takarót, meg Kriszti a párnát és azóta is nagyon jó szolgálatot tesznek. Köszönjük szépen! :D

Songyi hatalmas nagy örömmel várt minket a reptéren, és elindult a menet hozzá. Ő Incheonban lakik, úgyhogy nem mentünk el Szöulig. Helyette metróztunk, egy átszállással, majd buszoztunk, találkoztunk aranyos öreg nénikkel, akik jól megpaskolták a karom, hogy jaj de ügyesek vagyunk, hogy ösztöndíjasak vagyunk. :3

Jegyzet Bocsánat Japán, de én olyan ember vagyok, aki NAGYON igényli az érintkezést, szóval határozottan jól esik, hogy a koreaiak ennyire közvetlenek az idegenekkel. Szeretve érzem magam, úgyhogy köszönöm!

Megérkeztünk hozzájuk és úristen... kész apartmankomplexumban lakik, amelyeknek akkora parkolóik vannak, mint az Aréna plázának köbö. Egynek, nem összesen. Van benn Fitness Center, mini focipálya, meg utak, mint egy miniváros. Annyira menőn néz ki és minden érintőképernyős. Modern világ szia hello! Songyi mondta, hogy a mai program, hogy pihenünk, mert biztos van jetlegünk (ugye ami az, hogy hirtelen felcserélődik a nappal és az éjszaka), úgyhogy csak leültünk a TV elé és néztünk ki a fejünkből. Ami egyébként annyira koreais volt, mert hát a TVben csakis koreai műsorok voltak, amikre otthon minimum egy napot vagy hármat várni kell, míg feltöltik és akkor még azzal is szórakozni, hogy letörlik onnan, szerzői jogok sértése miatt. Szóval határozottan jól esett, hogy a hosszú út után biztonságba érkeztünk és minden rendben volt, míg Songyi el nem mondta, hogy ő igazából nem mondta el az otthoniaknak, hogy pontosan ma érkezünk. Na fene. Szétizgultuk magunkat, míg a család haza nem jött, hogy mégis mit fognak szólni, de végül nem lett semmi baj. Odaadtuk az ajándékot, az anyukája pedig azonnal kérdezte, hogy mit szeretnénk enni, kérünk-e kiwit, vagy szőlőt, csinálhat-e nekünk koreai ételt, mert nem tudja mennyire vagyunk hozzászokva, de tud nyugati ételt is csinálni, nincs baj, csak mondjuk! Mi pedig csak nyugtatgattuk és nyugtatgattuk, hogy nincs semmi kérésünk, mi csak egy sarkot kérünk a házból és tökéletesen megvagyunk. De végül dvendzsáng csigét (szójababos leves - megj: mindenkire tisztelettel léve - igen nem tudok magyarul - magyaros átírást fogok használni a továbbiakban). Majd kiwit is belénk tömött az anyukája.

 

Ez van, mikor hirtelen megjelenik az EXO a TVben.

Másnap, 26-án Kriszti hamar elment egyedül Szöulba, találkozóra, így egyedül maradtam otthon Songyival. Negyed egyik aludtunk. Kicsit... beájultunk na. Mikor megriadtunk, elmentünk a nagymamájához, közben körbemutatta a környéket kicsit. Kész hegymenet volt a séta. A mamája nagyon aranyos volt, azonnal barackot hozott felvágni (de nem ám akkorát, mint otthon van, hanem kétszer akkorát, mint az öklöm) és ettünk még pokszungá bingszu-t (barackos tejes jégkása). A kutyuskáját be kellett zárni a másik szobába, mert tiszta ideg volt az idegenektől. Az én hibámból kifolyólag később el is kapta a ujjam egy kicsit, de tényleg az én hülyeségemből. A mamája adott pénzt Songyinak (aki próbálta visszadugdosni neki azt, kevés sikerrel :D), hogy menjünk el enni belőle pizzát. Végül vettünk egy édesburgonyásat, és nagyon de nagyon finom volt. Köszönjük Songyi mama! Ezután hazamentünk és vártuk, hogy Kriszti írjon.... aki nem írt... elmúlt öt óra, amikor mondta, hogy jön, majd a hét is én meg kész idegben voltam, hogy mégis hol a fenében van már. Végül kiderült, hogy rossz irányra szállt fel. Ejhe! Este összegyűlt a család és ittunk makkolli-t (alkohol, nagyon finom alkohol) és ettünk hozzá kámdzsácsan-t (krumplis lepény), meg sertésbőr húst, aminek elfelejtettem a nevét. Nagyon nagyon jót beszélgettünk, és Kriszti kitűzte életcéljának, hogy megértsük majd egyszer a nagyit (az anyjai nagyit), mert hát olyan szatturi (tájszólás)-ja volt, hogy nem igaz.

 

27-én bementünk Szöulba együtt, találkozni Gaeunnel (szintén a Koreai Kulturális Központból ismerem, Songyi-t is) és nekifutottunk a Han folyó partjának, pontosabban Yeouinaru megállónak (megj: a helyeket hivatalosan írom, ha valaki fel szeretné keresni). A metrón szépen japánnak néztek minket, 2:0 a javunkra megint. A Han part. Na, tessék elképzelni a Rakpartot, az emberekkel, tessék megszorozni tízzel és megkaptátok, hányan voltak ott. Főként párocskák, meg baráti körök, kis takaróval, és rendelt kajacsomaggal. Mi is rendeltünk csirkét, de végül nem sörrel ittuk (aminek a neve cshimek - cshikin és mekcsu), hanem kólával. Nagyon finom volt, komolyan itt hízni fogok, mint a fene, minden finom! Jó ideig ott üldögéltünk, beszélgettük, fotóztunk, utálkoztam a párokon, majd felálltunk, mert jönni látszott az eső, meg mennünk is kellett haza. De még mielőtt hazamentünk volna, bementünk egy üvegpalotaszerű, magas irodaházba. Gondoltam én, hogy az. Hát nem. Felfelé az volt igen, LEFELÉ meg egy NÉGY emeletes PLÁZA! Köbö Aréna szintű. Lefelé... mondom oké, Koreában vagyunk, mégis mi a fenének lepődök meg. :D Bementünk a BaskinRobbins fagyizóba és a lányok meghívtak minket egy gigafagyira, amit négyen szépen elnyammogtunk. Ezután elköszöntünk Gaeuntől és mi is mentünk haza. Otthon a nagyi már aludt, de kijött a szobájából, megkérdezni, hogy ettünk-e ma és annak ellenére, hogy Songyi többször mondta neki, hogy ettünk, felszólított minket, hogy de együnk szőlőt!! :D Angyal az a család komolyan, tiszta Hanó család 2.0. Songyi meg a koreai én, tényleg! :D

 

28-án kora reggel ébresztő volt, csomagösszepakolás, három órás alvás után kissé kábán, de elindultunk magunk Szöulnak, hogy elfoglaljuk a főhadiszállást, a kolit. De ez már a következő bejegyzés sztorija.

Szóval, mit tanultunk ma? Rengeteg gyümölcsöt kaptunk és ettünk ebben a pár napban. És most jön a csattanó. Koreában a gyümölcs majdhogynem luxuscikknek számít, mert olyan drága. Otthon egy kiló alma kerül annyiba, mint itt EGY. Úgyhogy tényleg nagyon, de nagyon köszönjük a vendéglátást a családnak és Songyinak is, plusz neki a jó tanácsokat a félévre és a jövendölését is. Remélem, igazad lesz!

Olvass tovább

Pont, pont, vesszőcske; nem kapsz te ágyat se

Nos. Miért is gondoltam azt, hogy a második nagy ösztöndíjam majd simán fog menni. Ó, én naiv és bolond és buta leányka.

Augusztus 2-ig minden rendben ment. Eleve decemberben kaptuk meg az értesítést az ösztöndíjról, hogy elnyertük, ezután pedig nem volt semmi tennivalóm, ugyanis a választható tavaszi és őszi kezdés közül az őszit választottam. Így csak vártam, hogy majd szépen valamikor elkezdenek csörgedezni az információk. Júniusban meg is érkezett az első levél pár fontos dologgal, küldték a dokumentumokat a vízumigényléshez, amit csont nélkül sikerült is elintézni (leszámítva azt a tényt, hogy míg a japán nagykövetségen ingyenes a vízum, itt kemény 17 000 Ft).

Aztán kaptunk leírást a kollégiumi regisztrációhoz. Szépen megcsináltam, ahogy kellett. Augusztus 2-án lezárult a rendszer, Kriszti írt is, hogy neki meg is van, úgyhogy írjunk levelet, hogy egy szobába tegyenek minket. Mikor szólt, én is mentem megnézni a felületet, csak hát engem ez fogadott:

Sajnáljuk, a jelentkezését nem fogadtuk el.

Én lesek, mint borjú az új kapura... Mivan?!

Azonnal kérdeztem Krisztit, hogy ő mit csinált a regisztrációnál, minden stimmelt, csak az nem, hogy neki el lett fogadva, engem meg kidobtak. Oké, mondom, nyugi van, mondhatni megszoktuk, hogy mindig velem esik meg az ilyen, úgyhogy azonnal írtam levelet az ügyintézőnknek.

Hát, ez annyira jellemző!

Ő válaszolt is, hogy utánajár. Egy hét múlva közölte, hogy a nevem nem ugyanaz két regisztrációs felületen és ez okozta a gondot, várjuk meg a fizetési határidőt és meglátjuk lesz-e olyan, aki nem fizet a szobájáért és akkor azt lefoglalják nekem. Újabb egy hét várás után (amiért megint én szóltam, hogy hello, mi van már, mert nem kaptam választ, amire ígérték) még mindig nem volt semmi hír. Megnéztem, mégis hogy nem egyezhet a nevem a két platformon és én nem láttam különbséget közöttük. 

Erre jött a levél végre, hogy a probléma abból adódott, hogy az egyik helyen Renata Hano volt írva, a másikon meg Renáta Hanó és mivel ez nekik nem ugyanaz, azonnal kidobtak a listáról, mert nemhogy megnézték volna a tanulói számom és az útlevél számom, ami tökre ugyanaz az! De jó hír, hogy van egy egy ágyas szoba eddig. Hurrá van helyem! Vagyis nem.

A Yonsei Egyetem a koreai top 3 egyetem egyike, ezért nem kicsit drága. A koli ugyanez. Abban a koliban, ahol egyébként mindegyik ösztöndíjast elhelyeznek, az egy ágyas szoba majdnem 2 millió won (500 000 Ft) egy negyed évre (11 hétre), míg a két ágyas szoba "csak" 1,4 millió won (340 000 Ft). Na mármost ez a díj a mi havi ösztöndíj pénzünkből (ami 1 millió won aka 250 000 Ft) kerül levonásra. Érzitek a problémámat? Az ő hibájukból drágább szobába kerülök, és köbö alig marad enni pénzem, ha kifizetem a koli díjat. Hol igazságos ez?!

Úgyhogy jelenleg még mindig várok, hogy valamit csináljanak, mert én ezt nem fogom tudni kibírni. Direkt azért jelentkeztem erre az ösztöndíjra, mert ez mindent fizet és még (úgy tűnt) jól is, és végre nem kell kiszámolnom minden garasomat, mint Japánban, erre meg nem megszívom megint?!

Engem nem érdekel, ha a rosszabbik koliba tesznek, vagy akár fiú lesz a szobatársam, letojom, de ne fizettessenek velem drágább szobát, amikor mindenki másnak meg ott van a "normális", dupla ágyas szobája. Asztalt fogok borítani!

Olvass tovább

Mi ez a blog?

Sziasztok!

A nevem Hanó Renáta. 2010-ben végeztem a szolnoki Varga Katalin Kéttannyelvű Gimnázium német-matematika szakán, és feljutva a fővárosba, felvételt nyertem az ELTE BTK Japán szakára. Minden szép és jó volt, le is diplomáztam 2014-ben az alapszakon. Mivel gondoltam, hogy ennyi nem lesz elég nekem a jövőben, a minoromat folytatva, az ELTE BTK Koreanisztika mesterszakán tanultam tovább. Két év után innen is lediplomáztam, kitüntetéssel.

Ez a blog 2012-ben látta meg a napvilágot és akkor is azért, mert ösztöndíjat nyertem Japánba, egy magánegyetemre, a Josai Egyetemre. Az ott tapasztalt mindennapjaimat mutattam be, jó pár képpel dokumentálva.

Most a dél-koreai ösztöndíjam keretében, Szöulban töltött napjaimról fogok beszámolni, valószínűleg (ismerve magamat és a lelki ingadozásaimat) elég részletesen. Most nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy nem írok rendszeresen!

Amit tudnod kell a blogról:

• eléggé bőbeszédűen írok, ha nem tetszik, nem kell olvasni.
• személyiségemből adódóan, igaz, hogy Koreába megyek (a szépségápolási cuccok és az idolok mekkájába), de filmekről, helyekről, és olyan dolgokról fogsz többet olvasni, amiket szeretek. (Most nem lesz annyi koreai fiúcska :D, vagy ki tudja :D)
• ha bármiről bővebben szeretnél tudni valamit, nyugodtan írj nekem! Szívesen mondok többet is és specifikusabban! Nem eszek embereket!
• ez nem egy utazási blog, szóval nem fogok részletes "hova menj és mit csinálj" dolgokat írni.
• ha valamivel kapcsolatban más a véleményed, mint az enyém, moderált módon természetesen kifejtheted. Én sem vagyok tökéletes és írhatok el dolgokat, vagy hülyeségeket.
• ha irigységed kifejezéseképpen (mert sajnos ez is megeshet) valami ízeset szeretnél kommentálni, szintén megteheted, de emlékezz rá, hogy 1) kitörlöm 2) hazamegyek én innen egyszer és nem felejtek. - De ez, ismerve az ismerőseimet, nem fog megtörténni!

A blog olvasása közben meg fogtok ismerni, aki eddig nem ismerne személyesen. Viszont ezzel ne éljetek vissza rosszul! Tudom, már azzal, hogy ide írok, megásom a síromat, de naiv vagyok és bízok az emberekben, főként az ismerőseimben, mert főként ti fogjátok olvasni, meg a családom!
Úgyhogy keblemre mindenkit, aki ide téved és előre is köszönöm az időtöket, amit arra szántok, hogy elolvassátok soraimat! :D

Bye!

Olvass tovább