“Ma hosszú napom lesz!” - keltem fel reggel 8-kor, gyorsan kiöntöttem a zabpelyhemet, majd átöltözve két fogmosás között, indultam a biciklitározókhoz. Eni és Betti már ott vártak, együtt felpattantunk hűséges paripánkra és repesztettünk a suli felé a hidegben.
Első óránk angol, Mr. Amstrong-gal, aki most is - mint mindig - kioktatott minket az élet furcsaságairól (már nem emlékszem, hogy ezen az órán melyik volt, a japán társadalmas, vagy dolgozatot írtunk…) - helyett dolgozatot írtunk, amolyan próba nyelvvizsga szerűséget. Miután végeztünk, már előre le lehetett olvasni az arcunkról a világ összes fájdalmát, mikor elindultunk a következő óránkra. Ez volt az Ázsia gazdasága, avagy gyönyörű percek Kínáról Cho sensei-jel. Ma se úszta meg Eni, hogy ne szólítsa fel szíve választottja, és ne kérdezzen megint egy igen hülye kérdést, amire nyilvánvaló, hogy egyikőnk se, nem hogy Eni, nem tudja a választ. De megint megtette. És mi megint nem tudtunk válaszolni.
Miután vége lett az órának, elbúcsúztam a többiektől és száguldoztam haza, hogy gyorsan rendbe tegyem magam, összekészítsem a fellépő ruhám és egyebek. Amint végeztem eme cselekedetekkel, indultam a vasútra. A terv az volt, hogy kapok infót Hana-éktól, mikor szállnak fel a vonatra a sulinál. Ez 30 percet késett, így elüldögéltem, mint egy jó japán nyugdíjas a vasúton. Kicsit csípte a hideg az arcocskámat, de nem haltam bele. :D A vonat jött, majd miután leszálltunk Sakadoba, hogy átszálljunk a Tobu-tojosen másik irányába menő vonatra, megtaláltam a többieket. Felszállva a vonatra beszélgettünk, miközben tartottam Hana-t és Eunji-t, akik menet közben hajtogattak fenyőfát a gyerekeknek. Odaértünk, majd elindult egy hosszú séta a napközi felé, már erősen sötétedő időben. Mikor odaértünk már erősen hallatszott ki a gyerekkacaj, mert a többiek már ott voltak. Játék közben csöppentünk bele a kalandba és beolvadtunk a kisebbekhez. Volt egy kis bemutatkozás az elején, amit Hana-ék kezdtek, de arra nem igazán figyeltek a gyerekek. Aztán a kezembe került a mikrofon, megszólaltam cseppet sem mindennapi mély hangomon, magyarul és beállt a csend. Én néztem, ők is néztek, majd miután lefordítottam magam japánra, mindenki fellélegzett. Csillánál ugyanúgy folytatódott a nyüzsi. O_o
Leültem egy asztalhoz és segítettem karácsonyi kártyát csinálni, ami nagyon szép lett mindenkinek. Miután mindennel végeztünk, elköszöntünk hivatalosan, kezdődött az igazi játék. Felvettem a lányokat a hátamra és úgy mászkáltunk, míg a fiúk rászálltak a kínai társunkra és gyepálták. Összepakolás után átmentünk a másik terembe és ott is játszottunk egy kicsit. Kaptunk finom levest és megvártuk Minami (egyik segítőnk) fiát, majd indultunk hazafelé. Mikor kinn álltunk, elbúcsúzni és tanakodni, hogy most mi legyen, megcsörrent a telefonom. Rino hívott fel (táncos társam), hogy megváltozott a találkozó időpontja. Nem 7:45-re kell menni, hanem 8:45-re. Én pedig ott álltam egy másik városban 6:00-kor. Nincs idő arra, hogy hazamenjek, nincs idő arra, hogy a többiekkel menjek (pénzem sem nagyon volt), így beállt a dilemma, most mi legyen. Végül a koreai lányokkal ütöttük el az időt. Köszönöm Hana, Eunji, Jueun! ^^
Mikor elköszöntem tőlük, már ment a fejemben, hogy “idáig volt meseparti, innen jön a rémsztori”. Tudnotok kell, hogy nem éppen meseálom ez a táncos csapat. Nem egyszer és nem is kétszer fordult meg a fejemben, hogy kilépek. Rino furcsán viselkedik velem, jobban mondva nem közöl velem időben információkat. Anya szerint értsem meg őket, egyszer csak idejövök és táncolni szeretnék, és legyen velem mindenki kedves? Igaz, nem, de…. nincs de. Ők japánok, ez van.
Odaértem, megtaláltak, átöltöztem és vártam a magyarokat, mert meghívtam őket. A rendezvény egy buli helyen volt, egy klubban, szóval ezt is megtapasztaltam, hogy milyen. Nagyon nehezen indult be minden, Peti már unatkozott, majd elkezdődött a program. Fél óra tánc előadás, egy óra DJ, majd újra tánc és újra DJ. A második blokkban voltam én is. Nagyon féltem, én voltam a legmagasabb és a legrosszabbul felöltözve, ha nem lett volna elég, hogy nyugati vagyok. A koreográfia viszonylag sikerült, az EXO-s részt legalább nem szúrtam el, de visszanézve a videót….soha többet. A végére már táncoltunk együtt, Peti furcsa táncstílusa elbűvölt mindenkit és a hajnali 2 órakor felcsendülő Gangnam Sytle vitte a pálmát.
Viszont meg kellett várni a hajnali ötöt, nekem a hatot is és a hetet is. Az első vonat, ugyebár. A többieknek mondtam, hogy nyugodtan menjenek, mert nekem még itt kell maradnom, majd én maradtam. Összegyűjtöttük a pénzt, amit ki kellett fizetni a fennmaradt jegyek után, körben állva összecsaptuk a tenyerünket és ezzel hivatalosan is vége lett a rendezvénynek. Yumika-channal felajánlottam, hogy aludjon nálam, mert szegény nem tudott hazamenni, de aznap iskola volt. Hazaértünk fél 8-ra, aludtam 3 órát, kikísértem Yumikát és innenstől nem emlékszem túl sok dologra.
Hosszú nap volt, jó volt és a világ végét is megúsztam. :D
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése