[2016/szeptember/10]
Szombaton újra a nyakunkba vettük a várost és most kicsit messzebbre is elmerészkedtünk, mint eddig. Mivel még nincsen telefonszámunk (még mindig), se internetünk, ezért mindig gondosan megtervezzük az utunkat, hogy honnan hová megyünk és hogyan jutunk haza. Ez eddig tökéletesen működött, és mindig felkészültünk térképpel, hogy merre kell menni. Eddig... egészen a mai napig.
Délelőtt pihentünk, végre nem kellett reggel 7-kor kiugrani az ágyból, úgyhogy délután 3 körül indultunk el a Nemzeti Múzeumba. Én itt már jártam, de metróval, így ezt a fajta utat, amit most jártunk be, egyáltalán nem ismertem. Mivel ott lakunk, ahol (vagyis Sinchonban, de nem a metrómegállóhoz közeli részén), inkább a buszt használjuk, mint a metrót. Ezért sajnos be is kerültünk a dugóba rendesen. Magamhoz hűen már pánikoltam, hogy nem fogunk időben odaérni a múzeumhoz, mert én azt hittem, hogy csak ötig, vagy maximum hatig vannak nyitva. Mint kiderült kilencig voltak :D. Szerencsére odaértünk időben és elkezdődhetett a menet. Kriszti most járt itt először, szóval ő nagyon élvezte az egészet. Újra belebotlottunk kisiskolás csoportokba, akiknek feladatokat kellett megoldaniuk az egész túra alatt, és olyan kis cukik voltak. Meg szegény tanárnőjük, aki próbálta lefoglalni a fiúkat, hogy figyeljenek már, de hát lehettek vagy tíz évesek a csoport tagjai. Ami feltűnt, hogy aznap elég kevés külföldi volt ott.
Persze beszabadultam a Shilla részlegre és azonnal mindent lefotóztam, az utolsó kis kavicsig, most már más megközelítésből látva az egészet. Tüzetesebben megnéztem Koryeo uralkodási listáját, csak úgy... adatgyűjtésképpen. :D
A múzeum három szintes és teljesen ingyenes a belépés. A földszinten vannak a koreai történelmi korszakok, a másodikon gyűjtemények és más országok kincsei (mint Kína vagy Japán), a harmadik szinten pedig főként buddhista szobrok, festmények és jó sok kerámia van. Az már annyira nem kötötte le a figyelmünket.
Ki kell emelnem, hogy a múzeum boltja a legeslegjobb bolt! Már bánjuk, hogy nem vettük meg azt a kártyatartót, amit ott láttunk, mert most meg kellene... Van minden, füzet, ceruza, ajándékok, minden, ami töris és el tudsz képzelni. Mennyország.
A nagy múzeum után kimentünk a múzeum kertjébe sétálni (valójában a Hangül múzeumot kerestük, csak nem találtuk meg :D) és fotóztunk pár sztúpát, meg pagodát. Nagyon jó időnk volt és az erdőben sétálás is nagyon jól esett. Végül olyan este hat körül meg is találtuk a Hangül múzeumot, amit egyébként 2014-ben nyitottak meg és ultra menőn néz ki. Ha valaki az írással szeretne foglalkozni, feltétlenül jöjjön majd el ide is. Majdnem az utolsók között voltunk, akik kijöttek, szóval köbö a kihalt fekete éjszakába burkolódzott parkkal találtuk magunkat szemben. Wifit úgy kellett keresni, hogy most akkor mégis merre induljunk el, mert tervbe vettük, hogy a Banpo-híd, amit csak szivárványhídnak hívnak, itt van a közelben és sétáljunk már le addig.
Ott volt a "közelben". Aha. Keresztül mentünk jópár sikátoron, néhányszor kikötöttünk zsákutcákban, ahol tök sötét volt, de még a legistenháta mögötti parkolóban is volt egy gyorsan felhúzott utcai étkezde! Sok fel-le sétálás után megtaláltuk a hidat, de pont akkor értünk oda, mikor a zenés és vizes produkció befejeződött. Le voltunk törve, hogy ennyit jöttünk ide és pont lemaradtunk róla, de kiderült, hogy minden fél órában megismétlik, úgyhogy csak jó helyet kellett keresni a megnézéshez. Ami nem azon az oldalon volt, ahol mi voltunk, szóval át kellett mennünk a hídon a másik oldalra. Na kérem szépen ez 30 percbe került. Rengeteg volt a biciklis, és a futó csoport. Mert itt senki sem egyedül sportol, hanem csapatban. Mire átértünk, semmit se akartam, csak ülni. Aztán az aznapi utolsó show kezdetét vette, mi pedig néztünk... nem tudom, hogy mi voltunk rossz szögben, vagy túl közel, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a képeken, hogy lila és narancs pompában úszó vízesés hullik alá a hídról. A víz az megvolt... a színek is...néhol... de nem volt akkora nagy durranás, mint ahogy azt vártuk.
Mikor vége lett és elsütöttük az utolsó kétségbeesett képeket is, hogy valamit kihozzunk a dologból, nekiindultunk Gagnamnak, ami szintén ott volt a közelben. Egy ottani SPAO-ba szerettem volna elmenni, hogy megvegyem a Star Wars-os sapit, amit kinéztem már Shinchonban, de ami SPAO ott volt, az kicsi volt, nagyon kicsi... szóval feleslegesen sétáltattam meg szegény Krisztit. Gondolkoztunk, hogy ennünk kéne, mert már elégé későre járt az idő, mi meg már három óta nem ettünk semmit se és akkor először döntöttünk a Burger King mellett. Hát nagyon jól esett, bocsánat koreai ételek. A hús, a hús a lényeg. Ami eléggé hiányzott az étkezésünkből addig. De most ezt is bepótoltuk. Mikor teleraktuk a pocakunkat indultunk is haza, elég volt mára a kalandokból, és inkább a metró mellett döntöttünk, mert nem találtuk meg a buszmegállót.
A legviccesebb dolog itt esett meg, hogy amikor jöttünk fel a metróból már otthon, egy koreai leszólított angolul, hogy "Te pontosan az én típusom vagy!". Hát akkor neked nagyon elmehettek otthonról, úgyhogy benyögtem neki egy elnézést és már mentünk is tovább, hátrahagyva szegényt és az értetlen fejét. Úgyhogy vigyázzatok lányok, mert itt aztán boldog-boldogtalan is képes lesz leszólítani titeket. Tessék továbbmenni, mert az ilyenek külföldiekre vannak specializálódva.
Lejárt lábakkal, de egy jó nagy múzeumi nap után voltunk túl és kezdődhetett is a vasárnapi tanulás.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése