Vasárnap elindult a kis csapat a nagy túrára. A JIC-es csapat szervezett egy olyat, hogy menjünk el Tokió közelébe lévő híres túrahelyre, a Takao-sanhoz. Mivel ebben az időszakban van az őszi színes falevelek nézése (kouyou nézés), ezért ez volt a fő program a hegy megmászása mellett.
 |
| Vicces piktogrammok XD |
 |
| A Fuji-san |
A vonatút hosszú volt, de nagyon is megérte, mert nagyon szép helyre érkeztünk és hegy mindenhol. Ami viszont rossz volt, hogy EMBERTÖMEG! Rengeteg ember. Rengeteg~ rengeteg~ ….
(Mivel elég rég volt, és nem volt időm időben leírni a dolgokat, ezért most kissé rövidre fog sikerülni a história.)
 |
| Betti-neesannal :3 |
 |
| A kilátás a közepénél |
 |
| Eriko-channal |
A csapat együtt elindult a hegyre fel, közben és egyfolytában fotóztam, mert nagyon szépek voltak a fák, mosolyogtam a családokon és az öregebbeken, hogy mennyire jól bírják a majd’ 75°-os lejtőn felmenetelt és mikor már a tüdőm és a lábam se bírta, kissé meghaltam. Mikor, kihez csapódtam és beszélgettem, hol magyarhoz, hol japánhoz és próbáltam jobban megismerni mindenkit.
Amikor felértünk a templomos részhez és ahol már lehetett enni, inni venni, ajándékos pultok is voltak, elkezdődött a tradíciók felfedezése. Minden japános volt, a templomi jókívánságos cetliktől kezdve, a szobrokig, a pénzdobálásig, a kézmosásig a templomba bemenetel előtt, a kis étel árusok, minden!
Ez a kő olyan, hogy kipörgeted, amid fáj, vagy szeretnéd, hogy jobb legyen (kanjival testrészek vannak ráírva) és ha megvan megsimogatod a követ :D
A tango, frissen sülve
 |
| A kis csipet-csapat |
Vettünk Tango-t, amit én itt hihetetlenül szeretek, és nagyon finom volt. De ez most valami szezonális kiadás volt, mert ilyet még nem láttam.
Ahogy mentünk fentebb, az út mellett voltak lámpások és tisztára úgy éreztem magam, mint Chihiro szellemországban (meg kéne nézni azt a rajzfilmet, szerintem, most teljesen illik a helyzetemre, hm….onsenbe kéne munkát szereznem….hm….).
Aztán jött egy pillanat, amikor Renike hű lett saját magához: avagy eltévedt. egyik percben még ott voltak mellettem a többiek, a másikban meg már nem. Oké, telefon elő, kezd lemerülni, no térerő……EZ MEG MI? Jézusom, itt fogok végleg eltűnni. Dominikát sikerült felhívnom és kiderült, ő is elszakadt a többiektől. Szóval ketten próbáltuk kideríteni, hogy hol vannak a többiek. Aztán nem bírtunk a tömegtől és elindultunk a hegy csúcsa felé, mert mindketten úgy tudtuk, hogy oda terveztünk egyébként is menni. Miközben mentünk fel, rengeteget beszélgettünk és a többiek pedig próbáltak minket megtalálni, mi is őket, de ami a leghitetlenebb, minél fentebb mentünk, annál jobban nem volt térerő. Ráadásul a mobilom meghalt. Lemerült. Szóval innenstől folytattuk a túrát kettesben, Dominikával.
 |
| És amit a többiek kihagytak. |
Végül kiderült, hogy a többiek ott maradtak, ahol elszakadtunk, és ők nem jöttek fel a hegyre teljesen, mert feladták a tömeg miatt. Mi ezzel úgy voltunk, hogy basszus ha már itt vagyunk, akkor nézzük meg az egészet, nem? A hegy teteje gyönyörű volt, lehetett látni Tokiót felülről és a környező hegységeket is. Sajnos a Fujit nem, mert eltakarták a felhők.
 |
| Élőben csinálják a "soba" nevű tésztát. |
Szóval a többiek nem is tudják mit hagytak ki. Mi szépen lesétáltunk, fagyiztunk az 5 °C-ban, megtaláltuk a többieket a vasútállomáson és mentünk haza. De még Ikebukuróban kitaláltuk, hogy éhesek vagyunk, így elmentünk egy Okonomiyaki étterembe és jól megtömtük a hasunkat. Én is csinálhattam néha és annyira egy finom dolog az. Meg kell tanulnom, hogy kell csinálni.
Nagyon jól éreztem magam, lejártam a lábam, kultúradömpinget kaptam, és még jól is laktam egy jó csapattal. ^^
