Minden egyetemnek van egy olyan fesztiválja, ami több napos és ez alól a miénk sem kivétel. Mivel november 3.-a itt eleve a kultúra napja, tartottunk egy 3 napos Bunkasai-t, ami az iskola miatt a Komasai nevet kapta (Komagawa a megálló, ahol van az egyetem).
Nulladik nap (11/01)
Erre volt egy nap készülődés, amin pakoltunk, igazítottunk, díszítettünk, fogtuk a fejünket a japánok logikája miatt és végül elkészültünk mindennel. Szóval valójában ez a Bunkasai nem 3 napos, hanem 5, ami azt jelenti, hogy 5 napig nincs tanítás, de a suliban kell lenni állandóan.
Első nap (11/02)
Reggel 9:30-kor becsörtettünk az egyetemre fájó kezekkel, már fájó lábakkal, kosztümben, népviselettel és leraktuk a cuccunkat az irodába. Elmentünk a boltocskánkba, és ott vártuk a következő utasításokat. Kiraktuk az eladni valóinkat (méz, csoki, lekvár, szalámi, kis bonbon - drágák voltak), vártuk a klienseket, akiknek lehet magyarázni, majd egyszer csak Mi Atyánk (Kanda-san) feltűnt és közölte, hogy akkor most tessék jönni. Ugyanis álló fogadás volt az igazgatónővel.
A boltocskánk és múzeum részleg.
- a képeken Iio sensei -aki itt a magyar tanár, Mamiko-a fő vezetőnk és Suzuka-san a segítőm -
DE előtte még a Komasai megnyitójára mentünk. Ott volt mindenki, aki részt vesz a rendezvényen, egy sorba állva a nagy tornateremben, mint az animékben, szóval eléggé vigyorogtam, mint a vadalma, hogy ezt is átélem. Majd felhúzódott a függöny és leleplezte előttünk az egész tanári kart.
- aprót kuncogok mindig, mert az ember azt várná, hogy valami fellépő csoport, vagy ajándék vagy tudom is én van a színpad mögött, de nem, csak a tanári kar székeken ülve figyeli a népet. És ezt úgy kell csinálni, hogy függöny mögé kell rejteni őket, mert nem tudjuk ám, hogy ki van a tanári karban. Annyira vicces XD. -
Szövegek, gyors helyrerendeződés, mert a külföldi diákoknak ki kellett menni MINDENKI elé, és indulás. Meghajolás a tanári karnak, meghajolás a diákoknak és szemezés velük, míg Csilla el nem mondja a beszédét, majd megint meghajlás kétszer és mehettünk vissza a biztonságot nyújtó tömeg - vonalba. Kicsit sem volt égő, véleményem szerint, de ez is kellett. Beszédek, Daruma festés (ez egy bábu, aminek van két szeme, és az egyiket kell befesteni, ha az illető kíván egyet és akkor kell befesteni a másikat, ha valóra vált a kívánság.), pompom-bemutató (ami nagyon jó volt), éneklés és vége. Mindenki ment a dolgára, kivéve minket, mert mi mentünk az ÁLLÓ fogadásra. Azért emelném ki ezt a szót, mert megint végig kellett állnom 4 óra hosszát magassarkúban, szóval a szép anyjáig elátkoztam azt, aki feltalálta ezt a cipőtípust.
Ünnepélyes faültetés, hogy majd tavasszal kivirágozzon a cseresznyefa, beszédek majd lapátolás után, minket is bevontak a lapátolásba, ami nagyon vicces és érdekes tapasztalat volt. Beástam egy fát az egyetem udvarán. :D
Mindezek után felmentünk a fogadás helyére és ehettünk. Ez volt az egyetlen, ami jó volt benne, meg az, hogy végre oda tudtam adni az ajándékomat az igazgatónőnek. A lábam széjjel ment, nem tudtam átöltözni népviseletbe, nem tudtam táncot tanítani, pedig Suzuka-san (a segítőm) már várta. Úgyhogy összegezve a mai nap nem is csináltunk semmit, meg nem is láttunk semmit az egész rendezvényből. Viszont sokat beszélgettem egy koreai sráccal, aki mesterképzésen van itt, és mondta, hogy nyugodtan hívjam oppának (báty), ami vicces is meg furcsa is volt egyszerre. Meg leszidott, mikor mondtam neki milyen káromkodást ismerek, és nagyon de nagyon figyelmeztetett rá, hogy ezt azért nem kéne. XD Én is tudom, hogy csúnya, nem szoktam használni :D
Második nap (11/3)
Megint 9:30-kor kelés, most beöltözés, kicicomázás és le a boltba. Mindenki odavolt a népviseletünkért, nekem a kalocsai volt, Bettinek kékfestéses ruhája volt, Petinek parasztlegényes, Eninek hímzett köténye volt, Csillának pedig hímzett fekete mellénye és szép blúza. Ne mondják, hogy nem készültünk fel! A szombat elejét a múzeumban töltöttem, mert oda is kellett ember, de utána visszamentem a boltba, mert táncot kellett tanítanom. Háromszor is sikerült, de nem volt annyira nagy szám. Akkor most ejtek szót az általunk csak Creepy (félelmetes) emberkénkről. Ez a japán úriember eléggé érdeklődött Magyarország iránt, de a nap 24 órájában, minden nap. Jött hozzánk, kérdezett, próbálkozott az ostorral, próbált magyarul beszélni, amivel egyáltalán nincs baj, mert aranyos, de mikor ezt csinálja mindig, minden nap és még japánul sem tud normálisan beszélni, az már félelmetes. Ráadásul mindig Petit szemelte ki magának, úgyhogy lassan már piszkáltuk vele. :D
 |
| A paradoxon |
 |
| A magyar csapat :D |
Csilla tartotta a frontot a múzeumban, mi a boltban tettünk-vettünk, adtuk el a dolgokat, meséltünk, magyaráztunk, eltáncolgattunk magunkba a Bettiék által talált mulatós zenékre, szóval érdekes volt. Este pedig megnéztem a táncos klubom fellépését, ami eszméletlen jó volt. Átöltöztünk normális ruhába és mentünk végre haza. A kínaiaktól kaptam ingyen ennivalót kóstolónak, ami szintén nagyon finom volt.
Ott hagytuk a nyomunkat a nagy Bunkasai falon
Harmadik nap (11/04)
Ma végre szemügyre vehettem, hogy mi is ez az egész. A főutcán egy halom stand van, ahol ennivalót lehet kapni, az épületekben pedig különböző programok akadnak, amiből nem láttam semmit. A nagyszínpadon is mentek műsorok, mint cosplay verseny, fiúk lánynak öltöztek - amin szakadtam a nevetéstől - komikust hívtak és kiderült, hogy tegnap nagy koncert is volt. Ma végigjártuk a standokat, vettem enni finomságokat a kínai standnál és a koreaiaknál is - miközben meghívtuk őket az esti Nomihoudaira (annyit iszol, amennyi beléd fér, egy adott időkorláton belül).
 |
| A kínaiak standja :D |
A boltban fogytak a dolgok, viszont a szalámi az sehogyse. Így Kanda-san megkért minket, hogy vegyünk tálcára és menjünk ordibálni, hogy “Magyar szalámit tessék!” csak japánul. És komolyan ezt csináltuk. Mind a ketten népviseletben, Enivel kiabáltuk, hogy tessék csak tessék csak, ami nem volt fura, mert mindenki ezt csinálta a saját boltjával. Aztán Kanda rájött, hogy itt az utcán nem fog venni senki semmit, így bementünk az irodarészlegre, ahol a dolgozók voltak, mert ugye nekik van pénzük, és perceken belül azon kaptam magam, hogy nincs semmi a tálcán. Jó a taktika, elég jó! :D
A boltunkban találkoztunk Kusano-sensei-jel (a szakvezetőm) és a gazdaságis tanárunkkal is, akik szintén érdeklődtek, úgyhogy beszélgettünk sokáig.
Sokan csináltak rólunk fotókat, mondták a ruhámra, hogy aranyos, megtapogatták, egyebek. Betti ma hímzést tanított, az is jó volt. :D A creepy megint tiszteletét tette, megint magyaráztunk.
A magyarok megőrültek XD
 |
| Fáj a munka XD |
 |
| Yumika-chan, Rino-san és a tanáraim a táncos klubban |
Fáradtan, de hazabicikliztünk a nap után és még nem ért véget a nap. Ma volt a Bunkasai zárópartija, ami nekünk volt, együtt dolgozóknak. Elmentünk egy kis étterembe és ott volt ez a rendezvény valami. Öhm. A hely nagyon szép volt, olyan tradícionális és hangulatos. Megláttam az ennivalókat, azok is lenyűgözőek voltak, mert ugye üres hasra nem szabad alkoholt inni.
Elöljáróban én otthon nem nagyon jártam el soha sehova, se bulizni, se kocsmázni, se inni, mert ellene voltam erősen és a baráti társaságomban sem mertem inni. De most, mivel Japánban vagyok, ki kellett próbálni a sakét. A társaság nagyon jó volt, az innivalók is és nem lett semmi bajom.
A többiekhez képest. A japánok tényleg nem bírják az ivást. Nálunk is szegény Ryouma aludt, a többieknek hihetetlenül vörös volt az arcuk és dülöngéltek két üveg sör után.
Ryouma állapotai XD
Egyedül ültem magyarként a két asztal egyikénél, a koreai lányok és a kínaiak nagy részével, de volt nálunk is japán, a két segítőm: Suzuka és Yumika-san. Ennyi. Mindenki más a többiekkel volt. Mi bírtuk, és a mi részünk volt a baleset szekció, mert felborítottuk a poharat, kifolyt az innivaló, Lee meg mindig hozzánk rakta az ennivalós tálat és egymásra voltak halmozva. És ekkor még nem is ittunk.
Ami nekem nagyon ízlett az egy umesyuu nevezetű ital volt, amin érezni lehetett az alkoholt, de nem sok volt benne és az íze mézhez volt hasonló. A sake nem finom és nem is erős, úgyhogy abból nem ittam sokat. Volt még egy vörös-boros szódához hasonló dolog, de abból is csak egy pohárral ittam, szóval leszűrhetjük, hogy Japán ezen oldala is ki lett próbálva. Lee egyfolytában beszélt, a kínais japánjával, a koreaiak nevettek azon, ahogy kiparodizáltam a fanokat, és kiderült, hogy én Koreában 22 éves vagyok. Jaj. A parti végén, már jégkockákat dugtunk egymás ruhájába, hallgattuk a mellettünk lévő szobából kiszűrődő “ Igyál még!” ordításokat, amit mi is csináltunk, de az egész nem hasonlított egy otthoni ivós partira - a nekem meséltek alapján. Egy szó, mint száz ilyenekre eljárnék, de az otthoniakra soha. Még mindig.
Szépen hazamentünk vonattal a koreai lányokkal, majd mikor beléptem a szobámba tényleg éreztem, hogy kicsit szédülök, de nem volt különösebb bajom. Fáradt, az pedig voltam.
Negyedik nap (11/5)
Hála az égnek, nekünk ma nem kellett bemenni a suliba, mert mi elpakoltunk. Vagyis pihenés! Aludtam. Sokat! :D
Ez a három nap nagyon elszívta az erőnket és semmi másra nem jutott időnk, de már túl vagyunk ezen is. Ezután már fogok tudni normálisan járni táncra.
Jó volt! :D
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése