Korea - Avagy Renike megérkezett

A müncheni reptéren se tudok leállni az EXO-ról.

Reptéren a búcsúzkodás egyenlő volt a katasztrofális szívösszetöréssel. Eleve hajnali fél négykor kelt a család, hogy kijussak a hét órási géphez, szóval mindenki hulla volt. Elköszöntem tőlük, miközben szanaszét remegett a lábam, mert még soha sem repültem, és még soha sem csatangoltam igazán reptéren. Egyedül. A személyes cuccommal nem volt baj, hála az égnek (mindegyik útnál ettől féltem a legjobban) megtaláltam a Müncheni gépet és felszálltam, majd vártam a végítéletet. Az első repülés borzalmas volt. Amint megláttam google maps formátumban a repteret, eltörött a mécses. Egészen idáig nem sírtam, de most igen. Egy órás volt az út csak, egy kanadai házaspár ült mellettem, lestem a kilátást és tényleg menőbb élőben a google maps, csak mégis egyedül voltam. A felhők is szépek, a fülem mindig bedugult, hozzá kellett szoknom. Münchenben esett az eső és amint leért a földre a lábam, hálát adtam az égnek. VÉGRE! Mondtam teljesen őszintén, mikor előttem volt még egy 11 órás út. Beslattyogtam a reptérre, nagyon szép a repterük, tényleg! Volt ingyen tea, kávé, cappucino, fotóztam is párat, és vártam a 10 órát, mikor megérkeznek a többiek. Vártam is őket teljes pánikban, mert nem voltak sehol időben, majd mikor megjöttek le is szidtak, hogy minek aggódom, sokáig vártak a buszra, mert ők nem a terminálba érkeztek meg. Hát én ezt nem tudhattam, úgyhogy még bosszankodtam magamban, hogy ők négyen voltak együtt, én meg egyedül az első utamon, jó hogy ideges voltam.

A kisz családom, akik miatt nagyon fáj, hogy elmentem...

Kilátás Budapesttől München felé

Felszálltunk a koreai gépre, a többiektől távol ültem, mert más volt a jegyem, ugye (a verseny csak négy jegyet finanszírozott) és egy lengyel férfi kötött ki mellettem, az üres széken. Mivel a repülőn lehetett kapni enni, Renike teljesen nem érezte magát rosszul XD. A müncheni gépen gyümölcssaláta volt, itt pedig lehetett választani koreai ételt is. Hát persze, hogy azt esszük! Az én oldalamon egy igen helyes légi kísérő fiú mászkált, rendszerint próbáltam koreaiul kommunikálni vele, mire a lengyel mellettem azt hitte, hogy koreai vagyok. Mondom ez csodás, komolyan ki kell kérdeznem a koreaiakat meg a japánokat, hogy ők is maguk közül valónak néznek-e (a későbbiekben kiderült, hogy a koreaiak nem, de a japánok igen XD). Úgyhogy a 11 óra elrepült, közben lehetett volna nézni filmet – elkezdtem a Man in Black 3-at, mert úgyse láttam, de angolul nem nagyon volt élvezhető nekem, mert annyira nem tudok, hogy minden egyes poént értsek, úgyhogy feladtam és elkezdtem a John Cartert japánul – meg zenét hallgatni, de bealudtam. Aztán szólt Lümi, hogy van üres hely, úgyhogy elköszöntem a lengyel sráctól és mentem bandázni. Próbáltunk aludni, majd a vége felé találtunk kpop rádiót, buliztunk hárman a Ulalasession – Arumdaun pam –jára (nem tudom, hogy így írják), a Sherlockra és kicsit se néztek hülyének. Majd eltelt az idő, és hajnal lett és és és… letették a gépet az Incheon-i reptéren. Lö Reni megzakkant és máris arra gondolt magában, hogy basszus az EXO is így landol mindig, ha mennek valahova – itt megjegyezném, hogy a hét során mindig ilyen összehasonlításokat tettem, kezdetben hangosan, majd mikor már mindenkinek elege lett, magamban. Leszálltunk a gépről és sétáltunk be a reptérre. Most közlöm a kpopos olvasókkal és azokkal, akik láttak már repteres képeket, hogy TÉNYLEG OLYAN! ÉS MARHA JÓ! Kata, most már tudom, honnan fotózzák őket, de mit ne mondjak, eléggé kényelmetlen lehet annyi fan között menni. Van ilyen mozgólépcső szerűség, ami nem az, mert egyenes csak gyorsabban halad vele az ember, ha azon megy, és nagyon vicces. Na mi azon mentünk, de nem voltak sokan, mert hajnali fél 6 volt. Beálltunk a beléptető kapuhoz, ahol oda kellett adni a passportut, meg a kitöltött kispapírt, hogy mi a fészkes fenének vagyunk mi itten (XD), majd egy kis galiba után (Dittinek nehézkesen fogadták el a tanulói vízumát, de nem volt baj) már tovább léphettünk a csomagkiadáshoz. Na mármost ez a reptér hatalmas. A kiadós résznek is több terminálja volt (nem tudom csináltam-e képet, de lehet) és gyorsan kihalásztuk a csomagjainkat és rohantunk, mert gondoltuk késében vagyunk, aztán kiléptünk a nagy térre (lö az a hely ahonnan már fotózzák az idolocskákat). ÉS mi várt? ÉS MI VÁRT? Kamera… (akkor még nem tudtuk, de Camoppa és cameunni vártJ és Janka, a fordítónk és menedzserünk egyben). Gyors interjú, hogy honnan jöttünk, milyen volt az út, hogy érezzük magunkat, hogy itt vagyunk és láttam, hogy páran már csinálják is a fancamot, de csak azért, mert gondolták, ha van kamera, akkor nem hétköznapi emberek vagyunk. Mellékesen megjegyzem, DE azok vagyunk.

Mondom én, hogy sztárok vagyunk!

Aztán beültünk a kis autóba és uccu neki Incheon majd Szöul.

Mikor megérkeztünk a hotelhez megint ámulás és bámulás volt, felcipeltük a cuccainkat a szobánkba, majd jöttünk is vissza enni.

Az első hotelünk

Lö reggeli

Miután ettünk reggelit – ez volt a legfurcsább, hogy reggeliztünk, igen időeltolódás – gyorsan átöltöztünk a fellépő ruhánkba és vártuk a reakciókat. Engem különösebben nem az érdekelt, hogy a miénket hogyan fogadják, hanem, hogy a többieké milyen. Az indonéz lányokkal azonnal barátok lettünk, láttuk a tai Big Bang hasonmásokat és a villangókat (fülöp-szigetei fiúcsapat, a B.O.F és azért villangók, mert mindenkinek más színű volt a haja :D).

Az indonéz csajszik :3

Csináltak itt is ilyen köszönős videót, amit a fellépésünk elé vágtak be, majd ezután, megint normálisba öltöztünk és azt hiszem pihenés volt. Azt hiszem… *elmegy a képeket megnézni és leragad ott, hogy Manó milyen helyes…* Igen, majd mentünk a nyitópartira, ahol lehetett hanbokot próbálni és svédasztal volt megrakva mindenféle jóval. Renike két tányérra valót pakolt fel, külön a normális étek és külön az édesség. Elpusztítottam. XD

Úton a bulihely felé, vagy fogadás, vagy mi volt már az...

Ennek a tetőteraszán volt az üdvözlőparti :D

A kis ausztrálok

És a JAPÁNOK! :D

Az étek, amit elpusztítottam.

Evés után jött egy kis bemutatás, elmondtuk, hogy mit fogunk táncolni, utána gyakorlás volt a másnapi flashmobra, ahol kiderült, hogy kb egyik számot sem tudjuk normálisan ( B.A.P warrior és ugye a Gangnam Style), kicsit pánikba estünk, majd elterveztük, ha visszamegyünk a hotelbe, nem alszunk és megtanuljuk. Miután megtudtuk a következő napi scedule-t, ajándékosztás volt. MARRY CHRISMAS! A csomagban volt: Etude House pack, kabát, cipő, pulcsi, póló, laptop táska, termosz (amin egy olyan angyal van, aki totál Manó és ezt Japánban vettem észre…), meg egy ilyen kendő, amit mutogattunk. Ezeken mind rajta van, hogy 2012 Kpop Cover Dance Festival, szóval kétszer meggondolom, hogy az egyetemen flangáljak-e bennük XD. Miután készen lettünk ezzel is, visszamentünk a hotelbe és gyorsan átszaladtunk a helyi 24 órásiba Dittivel, mert nem volt vizünk. Arról rendszerint elfeledkeztek így az elején, mi meg ki voltunk száradva. Megvettem az első Banana Milket és elvesztem a mennyországban. Nagyon finom ám! :D És függővé tesz, mikor 1200 won (olyan 250 Ft). Amikor újra a hotelszobában voltunk, széttoltunk mindent és elkezdtük a tánctanulást.

Elég későn feküdtünk le, úgyhogy ez volt az első nap, amikor csak 4 órát tudtunk aludni. Az első, de közel sem az utolsó. A kezdeti sokk, hogy Korea ezen része egyenlő a következő szókombinációval: építkezés – autó – felhőkarcoló – felírat – villogó izé kissé kikészített, de utána megszoktam és csak bambultam minden felé. Az S.M épületéhez a nyitó partikor voltunk a legközelebb, de nem tudtam elszökni. Majd legközelebb. Ezután a regény után pedig jöjjenek a képek (amiket utólag módosítottam és közben szúrtam be a költözéskor. :D)