Korea - Harmadik nap (9/22)

Megérkeztünk a szállodába, hát ez sem egy putri volt, ráadásul egy szobába kerültünk, ahol Lümivel bevállaltuk a földön alvós, hagyományos verziót. Ébredés után lementünk a hotel nagytermébe, ami végig szőnyegpadlózva volt és… amit tanultunk Himchantól – mert azt elfelejtettem, hogy megtanította a Sorry, Sorry-t rendesen – gyakoroltuk el, mert úgy kellett kisbemutatkozásokat csinálni a majdani show végén.

A gyakorlás megvolt, indultunk a fellépés helyére, a vázába. Ez volt a Gyangju Art Center, ami egy gyönyörű épület volt a semmi közepén.

Az indonézek tolmácsa és a mienk, Janka :3

Találkoztunk a japánok drukkolóival, megtaláltuk az öltözőnket, és sok várás után, elkezdődött a készülődés. Felöltöztünk, elmentünk sminkkelni, sminkeltetni – ahol Reni behallucinált egy Chanyeol mitai megjegyzést (Chanyeolra hasonlítok) az egyik sminkestől, aki már végzett és engem nézett a másik sminkessel – nagyon szépen megcsinálták a hajkoronámat, ami tartott kb 2 óra hosszáig (és még nem volt verseny) meg szíp lettem, akár egy porcelán baba. Az a szájfény nem kellett volna… Miután ez is kész lett, mentünk a főpróbára. 

Kedves Kpoposok és nem azok. Az a színpad, ami látszódik a tvben, az nem nagy. Egyáltalán nem nagy. Csak olyan jól meg tudják babrálni optikailag, hogy tényleg nagynak látszódik. Csak ámultam, hogy mennyire meg tudják változtatni a valóságot, ha tv-n keresztül megy valami. Végeztünk a főpróbánkkal, mindenki, majd láttam, hogy még így is lép fel valaki utánunk. 

Az volt az A-jax és a Rainbow. Nem nagyon ismerem őket, de azért furcsa volt látni. Aztán kimentünk a nagy tükrös terembe és ők lejöttek fotózkodni. Köszöntek, majd csapatonként odamentünk eléjük és CSÍZ! Nagyon aranyos a lánycsapat, a fiú csapat pedig elvileg meg is fordult utánunk kétszer a ruhánk miatt. Hogy ez igaz-e vagy se, nem tudom, mert én nem láttam, csak egy fél másodpercnyire néztünk egymásra az egyikkel, mert visszafordultam, hogy megnézzem őket még egyszer, mikor ki kellett mennünk. Mikor hallottam a dalukat, OH YEAH! Tetszetős!

Aztán jött az igazi fellépés. Tisztára izgultam, fáradt voltam, mert nem aludtam eleget és a színpadra lépés előtt 2 perccel elszakadt a ruhám ujján a mandzsetta. Biztos tűvel oldottuk meg és már ott is voltunk. Sokat bénáztam, a szemembe lógott a hajam, pedig lefújtam, és az elájulás szélén álltam, meg kevesen voltak a nézőtéren, bla bla bla… Azért, ha még egyszer fel kéne menni, biztosan jobban menne. Hozzá kell szokni a színpadhoz, meg a közönséghez. Nekem 6 év kihagyás után, nem volt egyszerű.

Lejöttünk és pacsiztunk a soron következő indiaiakkal. Leértünk az öltözőbe, a többiek oda meg vissza voltak az élménnyel, és igazából nekem is ilyennek kellett volna lennem, ha nem tudom magamban, hogy mennyire elszúrtam. Bőgni akartam hangosan, de csak nyeltem a könnyeimet, mert jobbat akartam, többet akartam mutatni mindenkinek és mégsem jött össze… Fájt, de ez van. A többiek, hála az égnek nem nagyon vettek tudomást rólam, mert letörtem volna a kedvüket. Jött a közös táncika, berohantunk sorry-sorryzni – mily meglepő, hogy mi kezdtünk, és pont a sorry-sorryt kellett nekünk, mert egy idő után már a gangnam style ment, mily meglepő… nem asszociálunk *this was inside joke*(háttér vicc, amit csak az tud, aki érti – ez nem volt értelmes). Eredményhirdetés: 3. hely – Nigéria 2. hely – Japán 1. hely – Taiok. Nagyon örültem nekik, mert megérdemlik, majd a nagy ujjongás közepette megláttuk Lümi gombját a színpadon. XD.

Lejöttünk, pacsiztunk, megnyugodtunk és mentünk a buszhoz, majd vissza a szállodába. Közösen ettünk a nyertesekkel, már aki – mert valaki elment – teljesen családias volt, mi röhögtünk, majd meg fulladtam – ne kérdezzétek, min – fotós néni alkotott, szerintem mi is.

A nyertes, Thai csapat :D

Lecsendesedett mindenki, a lányok eltervezték, hogy elmennek sétálni, én pedig maradtam a halban netezni végre. És elbőgtem magam végre. A levelen, amit anya küldött, a levelen, amit Kata küldött, magán Chanyeolon is. Erre a lányok jönnek vissza, én ott nagyban hullajtom a könnyeimet, leállnak beszélgetni, de a másik oldalról meg közelítenek a japán srácok, mondom ez csodás és mivel nem tudtak annyira angolul, én voltam a tolmács. Könnyek lenyelése, fekete kocsik észrevevése, beszélgetés a japánokkal, idolok érkeznek, poénkodás, levél írás, képnézegetés, fekete kocsi csak jön és jön és már kezd gyanús lenni. Igen, mi ott szépen üldögéltünk a halban, miközben titokban hozták a holnapi koncert résztvevőit. De hogy lehet ennyi eszük, hogy ugyanabba a hotelbe rakják őket is? Mindegy. Egyiket se láttuk, jól csinálták a dolgukat az őrök, majd mentünk alukálni.