Melitől és Lümitől előző este köszöntem el, Ritától és Dittitől pedig indulásom reggelén, de még aludtak. Felszedtem a cókmókomat és lementem a halba.
 |
| Ez azért hajnali ötkor kissé betett |
Hajnali 5kor indultunk el a philippinóiakkal a reptérre. Olyan kocsival mentünk, amivel az idolokat is szállítják, csak fehérbe. Jó volt, mert elöl ültem és csöndben pityereghettem. Elmegyek anélkül, hogy bármi életkereket megforgató dolog történt volna (érezted te AKKOR. Ember, azonnal nem érzed, csak utólag visszatekintve...). Jó, jó, ez így önmagába is az volt. Nem panaszkodhatom egyetlen egy szóval sem. Megérkeztünk a reptérre, elköszöntem a fiúktól, a tolmácsuktól, bechekkoltam és eltűntem, ott, ahol megérkeztem ide.
Leültem a 23as kapunál, gép indulása előtt egy órával, mikor eszembe jutott, hogy meg kéne keresni azt a terminált, ahol az EXO repülőset játszott. Megkerestem a képet a mobilomon és megtaláltam a számot is: 121… okkké. Odáig nem megyünk el.
Vártam, ültem, nézelődtem, szomorkodtam, vettem egy Vitamin watert egy nagyon rendes sráctól, majd felszálltam a tokiói gépre. Fentről végig látszódott Korea, mert jó volt az idő és rendszerint bekönnyeztem. Szia Korea! Reni elmegy. Aztán leesett. Én könnyezek, amikor csak a szomszédos országba megyek…okkké. A többiek többet sírhattak.
És akkor innentől Japán. :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése