A magyar étek néha rossz (10/26)

Imádom a magyar ennivalókat, nagyon hiányzik már egy jó kis bableves vagy palacsinta, vagy anya jó kis húslevese, a túrórudi….de most sajnos azt kell mondjam, nem esett jól a gyomromnak. A lelkemnek igen, de a gyomromnak nem.

Csütörtökön megkértem a koreai tanárnőmet, ha tud, hozzon már anyagot a nyelvvizsgáról, vagyis tervben van, hogy áprilisban nyelvvizsgázom koreaiból. Meg persze tervben van, hogy nyelvvizsgázom japánból is, de annak már felső foknak kell lennie és az csak júliusban lesz legközelebb (amire fel is tudok készülni). Miszter Terror magyarázását megértettem. Igen, egy hónap után végre leesett, hogy mit akart eddig. Jó érzés volt végre nem hülyének lenni. :)

Nagy bevásárlás, postán csekk befizetés, ruhapróbálás, ami nem járt sikerrel és végül, de nem utolsó sorban, újabb beszélgetés a lányokkal. Este, mikor már aludnom kellett volna. De még ott volt Katalin drága, de még ugye EXO és még sorolhatnám, majd éjfélre csak sikerült bevetnem puha habtestemet a pihe-puha dunnám közé (akkor most fordítok: bevágódtam a hihetetlen kemény ágyamba úgy, hogy minden hájam beleremegett. Bár eléggé nehéz belevágnom magam, mert akkor tudok repülni?! O-o)

Na és akkor most bemutatom az iskolát, egy kicsit, mert az eddig valahogy elmaradt.

Az alapító bácsi szobra, felül jobb oldalt a könyvtár, középen pedig az irodák és a külföldiek szakosztálya található

Pénteken, 5:50-kor megszólalt az óra, kikászálódtam, megreggeliztem, összepakoltam, kidugtam az orrom és rájöttem, hideg van, vagyis a kosztüm felé vettem kabátot. A csapat elindult a vasút felé, majd meg is érkeztünk időben a sulihoz. Ott már várt a kis busz és azonnal indultunk is a tokiói kampusz felé. Ott találkozunk majd a többiekkel, akik jönnek még a nagykövetségre. 

A kampuszon megint találkozott a magyar csapat, elpróbáltuk a “ceremónia” menetét, ugyanis ma volt az ösztöndíjunk hivatalos átvétele. Nálunk Betti vette át a plakettet (amilyet mi is kaptunk) és Alíz mondott beszédet (ELTE-s szaktársam). Kaptunk ajándékot is, 2000 yen értékű KÖNYVUTALVÁNYT! *Reni megö(ő)rült a becses ajándéknak*

Miután beszélgettünk még egy kicsit, megtaláltuk a velünk jövő japánokat újra buszra szálltunk és indultunk is a követségre. Miközben buszozunk észrevettem valami piros álványzatot a sok épület között. Mondom az előttem ülő Dominikának, hogy ez nem a Tokió Tower-nek a lába? Megyünk, megyünk, aztán észrevettem, hogy de, EZ AZ! Nagyon nem tudtam lefotózni, mert annyira közel voltunk hozzá, szóval csak ennyi sikerült.

Megérkeztünk a nagykövetséghez és hirtelen mindenki meghatódott. Én meg ennek ellenére elkezdtem halkan ordítozni, hogy MAGYAR ZÁSZLÓ! Nem mintha itthon nem lenne….. Összeismerkedtünk a japánokkal, kiderült, hogy két srác volt is már Budapesten és az egyikőjük majd beszédet is fog mondani, amit fel is olvasott nekünk. Hihetetlenül jó volt a kiejtése. :D A lányok is aranyosak voltak, szóval készült pár fotó.

Feladat: Keresd meg Renit XD

Kusano szenszei-jel, a tanszékünk vezetőjével :D

Bementünk, készségesen fogadtak minket, majd kezdődött a műsor, rengeteg beszéddel (igazgató asszony, igazgató úr, Nagykövet úr - álá Szerdahelyi, a Japán Tanszék volt vezetője, most ugye nagykövet), majd egyszer csak oldalra néztem és ott volt Umemura sensei. Az ELTE-s tanárnőm, akivel a japán szónokverseny után eltévedtem Budapesten, egy rossz villamosra szállás alkalmával. Igen, nem kell mondani, ilyet is csak én tudok, hogy eltévedek egy tanárral….Szóval, azóta jóban vagyunk és mikor lehetőség nyílt rá, hogy beszélhessünk szabályosan letorkollt, hogy miért nem írtam neki levelet. :D Írnom kell neki.

A kis táncbemutató, beszélgetés, ruhabemutató közben és után lehetett enni az asztalkáról. Minden volt: székely káposzta, bableves - vagy gulyás leves, nem tudom, mert azt már nem ettem, vadas, saláták, Pick szalámi, kőrözött, pogácsa, rétes, kókusztekercs és zserbó. Reni, jó szokásához híven elébb megízleli a zserbót, hogy hát azért na, és elnézést, de itthon jobbat lehet kapni. A kókusztekercs is jól fogyott, nem cask az én körömben, a japánok is ették. A pogácsához elismerésem, a székely káposzta is finom volt, viszont kezdtem már magam kissé rosszul érezni.

Én a nagymenő! :D

Mikor vége lett a programnak hatalmas mosollyal és köszönet nyilvánítással távoztunk a követségről, majd buszoztunk haza. A buszon összeismerkedtem egy lánnyal, akivel kb a hazaút felét (majd’ 2 óra hossza) végigbeszéltük. :D

A nap tanulságai: 

- még mindig utálom a magassarkút

- a hajamból elegem van

- egy hónap alatt olyan szinten hozzászoktam a japán ételekhez, hogy rosszul lettem a saját honom ételétől is, ami kissé sokkolt

- nem nézhettem koncertet……

Erről az utolsóról még annyit, hogy már kiutazásom előtt jóval, kaptam a hírt, hogy egy koncert le lesz adva a tévében, mégpedig egy nagy tv csatornán. Nagyban kiderítettem, hogy nekem van olyanom, majd eljött a nagy nap, időben haza is értem, várom, várom…. majd kiderült, hogy az angol szövegben a next (következő) szó nem arra volt értetendő, hogy legközelebb mikor vetítik, hanem van egy olyan alcsatorna, amire elő kell fizetni, vagyis nekem NINCS! Kicsit sem voltam letörve.

Hétvégén tanultam, és nemsokára kezdődik a Monsters, ami egy nagyon jó sorozat! Sono mama, Sono mama…. XD

Olvass tovább

Szabad Szombat - Kawagoe Matsuri (10/20)

Avagy, tényleg barátságosak a japánok, ha kicsit be vannak csiccsentve. :D

Mielőtt még a szombatra térnék, meg kell említenem, hogy végre én is eljutottam Wakabába, a híres 100 yenes boltba. Biciklivel mentünk Enivel, és meglepően nincsenek errefelé távolságok a közlekedés ezen formájával. 20 percbe sem telt és már az említett városban voltunk. Megtaláltuk a Wakaba Walk nevű pláza komlexumot és mentünk is megkeresni a boltot. Nagy nehezen meg is lett és elszabadult az …. értetlenkedés. Semmin, de semmin nem volt ár. Kivéve pár dolgon és mivel nem hittünk a szemünknek, hogy mindez csak 100 yen lenne, megkérdeztük az egyik nénit, és ő kedvesen felvilágosított minket a nyilvánvalóról, hogy igen, itt minden 100 yen. Meg is magyarázom, miért volt nekünk ez olyan fura. Minden volt: hajcsatoktól kezdve ruházatig, papír-írószer, konyhai eszközök, kerti eszközök, tisztítószerek és tárgyak, kis edények, nagy edények, ételek, tároló dobozok, étkezési dolgok… és még sorolhatnám. Betti szerint, amiben ő volt az jobb volt, de nekem ez volt az első, szóval ámultam. Be is szereztem hiányzó cikkeket, mint akasztó, felmosó, szemetes kuka, szókártya, kis dobozkák a rizsnek (amit pont ma tettem tönkre azzal, hogy beraktam a mikróba sokáig -.-), pohár, tároló doboz, könyvelválasztó, és nem utolsó sorban 12 darab piros ceruza. Igen. azt hittem veszek jó sok grafit ceruzát, de megint, MEGINT nem olvastam el a kanjit rendesen és vettem helyette piros ceruzát. 

- előző kalandom ezzel a napraforgó olajjal volt, mikor azt hittem, hogy azt veszek, de helyette főző sakét vettem és a palacsinta, krokett és egyéb ételeim szenvedték meg -

Bevásároltam használati tárgyakból és indultunk is haza. Nem is én lennék, ha a szűk bicikliúton, szélben, szembejövő forgalommal neki nem megyek az oszlopnak. Igen, a nagy lábujjam bánta. Már annyira nem fáj, de bennem volt az ideg rendesen.

Akkor jöjjön a szombat. Úgy volt, hogy nem megyünk sehova és mindenki csendes délutánok keretében tanul. Nem. XD Renike megszólalt, miután meglátott egy plakátot, hogy az egyik volt ösztöndíjas felhívta a figyelmét, hogy a Kawagoe fesztivált ne hagyjuk ki. Ez a fesztivál történetesen most szombaton és vasárnap volt. Mi inkább a szombati napot választottuk és Betti tanácsára úgy mentünk, hogy a nappali és éjszakai életet is láthassuk. A kis csipet csapat elindult 3 órakkor és ott is voltunk szintén 20 perc múlva. Ez a város még új volt, vagyis eléggé meglepődtünk, hogy mennyi bolt van. :D

Végigsétáltunk azon az utcán, amit mutatott a jelzés, hogy a fesztivál részét képezi és rengeteg ételes standot találtunk. Majd külön felrakom őket, de az érdekesebbeknek itt hagyok helyet:

Igen, döner kebab XD

Csokis Banán!

Okonomiyaki - nagyon finom!

Mert EZ nem hiányozhatott, ugye?! Teljesen meglepődtem...

Halacskaszedegető

És a lényeg: a szentély!

Na még egy kis koreai kaja is feltünedezik.

Végigjártuk a bódékat, vettünk okonomiyakit és vártuk, hogy a megszerzett információk szerint 6 órakkor elkezdődjön a felvonulás. Lassan lassan kihúzták a szentélyt az állóhelyéről, megjött Masa, Csilla japán ismerőse és vártuk, hogy legyen valami. Besötétedett, mindenki fotózott, a rendőr sípolt élesen a zebrán közlekedő népeknek, majd egyszer csak megkértem a kimonósokat, hogy csináljunk egy képet.

Itt kezdődött a probléma, mert megtalált minket Yagi és a barátjai, akik már enyhe delíriumos állapotban voltak XD

A fesztivál ezzel kezdetét vette. Megjött a másik szentély is.

Még nagyobb ujjongás volt, mikor a kettő találkozott.

Ünnepelték, ujjongtak majd Yagi mindegyikőnk nyakába akasztott hirtelen egy sárga valamit (amin Kawagoe matsuri és a szentély neve volt olvasható), majd a másik szentély elment, nekünk pedig elkezdi magyarázni, hogy akkor most jön az a rész, hogy beállunk és húzzuk a szentélyt a fél városon át.

Mi?

Ezerszer mondtam, hogy dekimasen (nem tudom megcsinálni) majd arra gondoltam, hogy milyen jó móka lenne már. Úgyhogy beálltunk. Végighúztuk, ordítoztuk a részeg kimonós japánokkal együtt!! Ezt biztosan nem fogom megbánni, vagy elfelejteni :D Köszönjük szépen! :)

(videó is lesz, de majd később, mert szépen megcsinálom - hát azt végül sose csináltam meg...)

Olvass tovább