Imádom a magyar ennivalókat, nagyon hiányzik már egy jó kis bableves vagy palacsinta, vagy anya jó kis húslevese, a túrórudi….de most sajnos azt kell mondjam, nem esett jól a gyomromnak. A lelkemnek igen, de a gyomromnak nem.
Csütörtökön megkértem a koreai tanárnőmet, ha tud, hozzon már anyagot a nyelvvizsgáról, vagyis tervben van, hogy áprilisban nyelvvizsgázom koreaiból. Meg persze tervben van, hogy nyelvvizsgázom japánból is, de annak már felső foknak kell lennie és az csak júliusban lesz legközelebb (amire fel is tudok készülni). Miszter Terror magyarázását megértettem. Igen, egy hónap után végre leesett, hogy mit akart eddig. Jó érzés volt végre nem hülyének lenni. :)
Nagy bevásárlás, postán csekk befizetés, ruhapróbálás, ami nem járt sikerrel és végül, de nem utolsó sorban, újabb beszélgetés a lányokkal. Este, mikor már aludnom kellett volna. De még ott volt Katalin drága, de még ugye EXO és még sorolhatnám, majd éjfélre csak sikerült bevetnem puha habtestemet a pihe-puha dunnám közé (akkor most fordítok: bevágódtam a hihetetlen kemény ágyamba úgy, hogy minden hájam beleremegett. Bár eléggé nehéz belevágnom magam, mert akkor tudok repülni?! O-o)
Na és akkor most bemutatom az iskolát, egy kicsit, mert az eddig valahogy elmaradt.
Az alapító bácsi szobra, felül jobb oldalt a könyvtár, középen pedig az irodák és a külföldiek szakosztálya található
Pénteken, 5:50-kor megszólalt az óra, kikászálódtam, megreggeliztem, összepakoltam, kidugtam az orrom és rájöttem, hideg van, vagyis a kosztüm felé vettem kabátot. A csapat elindult a vasút felé, majd meg is érkeztünk időben a sulihoz. Ott már várt a kis busz és azonnal indultunk is a tokiói kampusz felé. Ott találkozunk majd a többiekkel, akik jönnek még a nagykövetségre.
A kampuszon megint találkozott a magyar csapat, elpróbáltuk a “ceremónia” menetét, ugyanis ma volt az ösztöndíjunk hivatalos átvétele. Nálunk Betti vette át a plakettet (amilyet mi is kaptunk) és Alíz mondott beszédet (ELTE-s szaktársam). Kaptunk ajándékot is, 2000 yen értékű KÖNYVUTALVÁNYT! *Reni megö(ő)rült a becses ajándéknak*
Miután beszélgettünk még egy kicsit, megtaláltuk a velünk jövő japánokat újra buszra szálltunk és indultunk is a követségre. Miközben buszozunk észrevettem valami piros álványzatot a sok épület között. Mondom az előttem ülő Dominikának, hogy ez nem a Tokió Tower-nek a lába? Megyünk, megyünk, aztán észrevettem, hogy de, EZ AZ! Nagyon nem tudtam lefotózni, mert annyira közel voltunk hozzá, szóval csak ennyi sikerült.
Megérkeztünk a nagykövetséghez és hirtelen mindenki meghatódott. Én meg ennek ellenére elkezdtem halkan ordítozni, hogy MAGYAR ZÁSZLÓ! Nem mintha itthon nem lenne….. Összeismerkedtünk a japánokkal, kiderült, hogy két srác volt is már Budapesten és az egyikőjük majd beszédet is fog mondani, amit fel is olvasott nekünk. Hihetetlenül jó volt a kiejtése. :D A lányok is aranyosak voltak, szóval készült pár fotó.
 |
| Feladat: Keresd meg Renit XD |
 |
| Kusano szenszei-jel, a tanszékünk vezetőjével :D |
Bementünk, készségesen fogadtak minket, majd kezdődött a műsor, rengeteg beszéddel (igazgató asszony, igazgató úr, Nagykövet úr - álá Szerdahelyi, a Japán Tanszék volt vezetője, most ugye nagykövet), majd egyszer csak oldalra néztem és ott volt Umemura sensei. Az ELTE-s tanárnőm, akivel a japán szónokverseny után eltévedtem Budapesten, egy rossz villamosra szállás alkalmával. Igen, nem kell mondani, ilyet is csak én tudok, hogy eltévedek egy tanárral….Szóval, azóta jóban vagyunk és mikor lehetőség nyílt rá, hogy beszélhessünk szabályosan letorkollt, hogy miért nem írtam neki levelet. :D Írnom kell neki.
A kis táncbemutató, beszélgetés, ruhabemutató közben és után lehetett enni az asztalkáról. Minden volt: székely káposzta, bableves - vagy gulyás leves, nem tudom, mert azt már nem ettem, vadas, saláták, Pick szalámi, kőrözött, pogácsa, rétes, kókusztekercs és zserbó. Reni, jó szokásához híven elébb megízleli a zserbót, hogy hát azért na, és elnézést, de itthon jobbat lehet kapni. A kókusztekercs is jól fogyott, nem cask az én körömben, a japánok is ették. A pogácsához elismerésem, a székely káposzta is finom volt, viszont kezdtem már magam kissé rosszul érezni.
 |
| Én a nagymenő! :D |
Mikor vége lett a programnak hatalmas mosollyal és köszönet nyilvánítással távoztunk a követségről, majd buszoztunk haza. A buszon összeismerkedtem egy lánnyal, akivel kb a hazaút felét (majd’ 2 óra hossza) végigbeszéltük. :D
A nap tanulságai:
- még mindig utálom a magassarkút
- a hajamból elegem van
- egy hónap alatt olyan szinten hozzászoktam a japán ételekhez, hogy rosszul lettem a saját honom ételétől is, ami kissé sokkolt
- nem nézhettem koncertet……
Erről az utolsóról még annyit, hogy már kiutazásom előtt jóval, kaptam a hírt, hogy egy koncert le lesz adva a tévében, mégpedig egy nagy tv csatornán. Nagyban kiderítettem, hogy nekem van olyanom, majd eljött a nagy nap, időben haza is értem, várom, várom…. majd kiderült, hogy az angol szövegben a next (következő) szó nem arra volt értetendő, hogy legközelebb mikor vetítik, hanem van egy olyan alcsatorna, amire elő kell fizetni, vagyis nekem NINCS! Kicsit sem voltam letörve.
Hétvégén tanultam, és nemsokára kezdődik a Monsters, ami egy nagyon jó sorozat! Sono mama, Sono mama…. XD
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése