JIU (Josai International University) Látogatás (10/16)

A hétfő gyorsan elment, még most sem tudok normálisan tanulni kínaira, mert nincs tankönyvem, meg is lepett így az óra közbeni, kis hallásértés dolgozat. Viszont már én is írhattam a táblára, sikeresen leírtam kínaiul azt a mondatot, hogy nem vagyok japán. :D

Hétfőn 11 óra 00 perckor volt a találkozó az egyetemen. Kiskosztümben, magassarkúban megjelentünk, vonattal mentünk, mert a magassarkúban biciklizés nálam még a nagyon nehéz pályák közé sorolható, így időben meg is érkeztünk. Megtudtuk, hogy vár ránk egy busz, amire fel is szálltunk miután számba vettek minket, hogy megvagyunk. Felszálláskor kaptunk innivalót és obentós dobozt:

A kis kirándulásra jött az egész kínai delegáció, mi magyarok és a koreaiak félig - a lányok nem jöttek el, pedig hétfőn végre összebarátkoztam velük és kiderültek egy s más érdekes információk - és még pár szakos japán diák.

Koreai oppák

A busz megindult, felszólítottak minket arra, hogy szépen fogyasszuk el az ennivalónkat, mert meg fog romlani. Az út három óra hossza volt, egy kis megállással. Az út már ismerős volt, mert a legelső napunkon is erre jöttünk. A busz megérkezett az egyetem központi kampuszára, ami így a város közepén, sok magas épület között van elrejtve, leszálltunk és vártuk a következő utasításokat.

Ezen a napon a cseh Nemzeti Bank igazgatója jött el előadást tartani Csehország jelenlegi gazdasági helyzetéről és a válságról. 

Mizuta néni, avagy az Igazgató Asszony

A tokiói kampusz igazgatója

A Cseh Nemzeti Bank Igazgatója

Ennek okán, mikor megérkeztünk mi is és az összes többi diák, más kampuszokról (találkoztunk az összes magyarral, aki ennek az egyetemnek a programjával van kint), a kezünkbe nyomtak egy cseh zászlót és azt kellett üdvözlésképpen lobogtatnunk, mikor megérkezett a cseh delegáció. Kissé sem volt furcsa, hogy Japánban vagyok magyarként és a cseh zászlót kell lobogtatnom. Nem volt kellemes. 

A delegáció elment készülődni és körbenézni, mi elkezdtünk beszélgetni, kinek milyen az élet mostanában, hogyan illeszkedtek be. Az egyik részről, akik Toganeben vannak, csak jót hallottam. A másik csapatnak még nincs internete, szóval nekik nehezebb még most. Regi, aki szintén szereti a koreai kultúrát (hogy nagyon szépen fejezzem ki magam) a toganéi kapmuszon van, és csak jót mesélt, hogy milyen jóban vannak a japánokkal és a koreaiakkal, jók az órák, amik csak japán nyelvtani órák, vagyis olyanok, mint nekem voltak az ELTE-n otthon és nagyon jól érzik magukat, mert mindenhova viszik őket. Mikor ezt mesélte, lepergett a saját szemem előtt a mi helyzetünk: Mi nem megyünk sehova, csak sulis rendezvényekre, csak japán NYELVŰ óráink vannak, csak japánokkal vagyunk körülvéve és körülbelül magunknak csináljuk a programot egymás között, mert azért a japánok annyira felénk nem barátságosak, hogy lett volna rá esély a közös programcsinálásra. A mai nap többször is elismételtem magamban, hogy: Oka van, hogy oda kerültem, ahova; oka van…

A magyar csapat

Az előadás érdekes volt, angolul volt megtartva, és voltak adatok Magyarországról is. Mindezek után jött az eszem-iszom, ami szintén jó volt és azt hiszem, be kell, hogy valljam, több sütit ettem meg, amennyit kellett volna. A tányért többször kellett cserélnie a pincérnek, mert nem csak én estem bele ebbe a csapdába :D.

A LÉNYEG!!

A programnak este 6 órakkor lett vége, indultunk is vissza, Sakadoba. Elbúcsúztunk a többiektől, felszálltunk a buszra és út közben csodáltuk az esti Tokiót. Szakadtunk a röhögéstől, mert Csilla felhozta, hogy van olyan blog, hogy Kim Jongil dolgokat néz és Kim Jongun dolgokat néz, amit Betti nehezen tudott feldolgozni, így állandóan nevetett rajta. Ez tényleg vicces lett volna, ha koreai barátaim nem pontosan mellettünk ültek volna. Igaz, hogy ez az oroszoktól átvett kiejtés, de akkor is értették, szerintem.

Az idő eltelt, megérkeztünk Sakadoba, mi is leszálltunk a kínaiakkal, mert nekünk ez így közelebb volt, mintha visszavittek volna az egyetemre. A koreai barátaimtól elköszöntem, leszállás után integettünk a japánoknak is és mentünk haza. Hulla fáradtan. Leszívta az agyamat rendesen, hogy a nap folyamán három nyelvre kellett figyelnem (magyar, japán, angol). Megterhelő ám.

Röviden ennyi lett volna :D.