Yumika-channál látogatóban (Tokió - Hachiouji)

Egyik barátnőm, aki magyart tanul és együtt vagyunk táncon is (és tervezi, hogy jön is Magyarországra majd jövőév márciusában :D) meghívott magához egy kis sajt pamflé-ra (vagy minek hívják). Rengeteg zöldséget vettünk közösen a boltban, majd azt megpároltuk és sajtba mártogatva eszegettük. Közben beszélgettünk, hogy ki szeretnék lépni a táncból, mert úgy érzem, hogy nincs helyem ott és senki sem lát szívesen. Yumika megnyugtatott, hogy erről szó nincs, de nem nagyon hittem neki, viszont megnyugtatott. Nagyon kedves volt. :D

Amikor ettünk kimentünk az utcára tollasozni. Hihetetlen volt az az érzés. Japánban felértékelődött bennem minden kis egyszerű cselekvés is. Pedig egyszerűen csak tollasoztunk kint a szabad ég alatt, mint ként régi barát. Olyan jól esett. Otthon éreztem egy kicsit magam és biztonságban. Most igencsak jól jött ez. Azóta nem éreztem ilyet, mióta Hanaékkal kocsikáztunk. Úgy érzem kezdek, megbékélni Japánnal.

És egy kis ajándék Yumika-chantól.

Így utólag visszatekintve, talán ez a nap jelentette a fordulópontot a kint létem lelki állapotát illetőleg. Igen, március végén. Anno már Amstrong tanár úr is megmondta, hogy te döntöd el, hogy a nagy mélypont után hogyan maradsz: keserűen, vagy visszatérsz a normális kerékvágásba. Hát azt hiszem... visszatértem. :D

Olvass tovább

D.O. Konyhája: A Kimchi Spagetti

Az EXO egyik tagja egy ősrégi rádióműsorban elmesélte, hogy mit szeret nagyon főzni a tagoknak otthon. Ez pedig nem volt más, mint a kimcsi spagetti. AMI NAGYON IS ISTENI! Ízletes lakoma, nagyon nagyon csudi jó.

Úgyhogy lelestem a receptet az internetről és megcsináltam. Juj. :D

A helyzetfotók és a végeredmény is meg lett örökítve :D

Hozzávalók:

- spagetti tészta

- sonka

- sajt

- zöldségek

- vörös hagyma

- kimcsi

- paradicsomszósz

Elkészítés:

1. Felvágjuk a sonkát és a zöldségeket

2. Közben feltesszük a tésztát főni

3. Megmossuk a kimcsit (igen, meg kell) és ha nincs kicsi darabokra vágva, kisebbekre vágjuk, majd feltesszük sülni. Nem kel alá olaj, mert a saját levébe megsül.

4. Hozzáöntjük a sonkát és a zöldségeket, hagymát. (jó nálam most csak hagyma volt) Megpirítjuk.

5. Amint készen van, összeöntjük a paradicsomszósszal és még főzzük egy kicsit. Vigyázzunk, le ne kozmáljon a kimcsi. Amint készen van, ráöntjük az előtte leszűrt tésztára és szórunk rá a reszelt sajtból. 

És voálá! Készen is van! D.O. IMÁDLAK!

Momo-s fanta, vagyis barackos. Sakura kiadás :D

Mert itt sem elég ugye elég könyv XDXD

Olvass tovább

Hétköznapok | Ueno Hanami, avagy a nagy cseresznyevirágzás és Gyermekmóka

Március 22-én, vagyis pénteken meghívta Betti magához Setsuran-sant, közös kínai kislányunkat. Meg kell enni azt a lányt, annyira aranyos. Egyszer se találkoztam még vele úgy, hogy ne mosolygott volna :D 

Betti igazán kitett magáért lángos ügyben, nagyon finom lett! Tele is ettem magam vele!

Az pedig, hogy mit csináltam 26-áig, nem tudom. Azt hiszem itt volt az az egyik korszakom, amit csak sötét korszaknak neveztem el. Tervezgettem, hogy majd mi lesz a következő félévben, tervbe került, hogy jön ki hozzám az egyik magyar ismerősöm és vele hova fogunk majd menni. De főleg felkelni se akartam az ágyból. Ilyet ne tegyen senki se, ha kijön. Mindig menjetek emberek közé, vagy sétáljatok. Rosszat tesz, nagyon rosszat, ha csak a szobában maradtok…. nem mintha akkor ki akartam volna menni bárhová is. Jó volt nekem az egyedül lét. * száll ki belőle a sötét felhő, mutatva depressziós gonosz énjét*

Aztán eldöntöttem, hogy menni kell cseresznyefa virágzást nézni, még mielőtt véget érne. Sajnos vasárnap nagyon esett az eső, így nem mentem el. Hétfőn is esett, és kedden már volt programom. Így maradt a kedd délelőtt. :D

Próbáltam elhívni valamelyik japán ismerősömet, hogy ne egyedül keljen mennem, de nem jött el senki se velem. Senki.

Úgyhogy maradtam egyedül és mentem Uenoba (Tokió egyik városrésze), ahol a múzeumok, állatkert és egy nagy cseresznyefa park is van.

Sokan voltak, mind piknikeztek vagy csak nézelődtek, családok mentek az állatkertbe, voltak akik, hatalmas objektívvel fotóztak (irigylésre méltó szerkezetekkel T_T) és azért voltak külföldiek is jó számmal. Őket kértem meg jobb híján, hogy fotózzanak le a fákkal, amelyek persze csodálatosak voltak! Mint egy összefüggő fasor, úgy volt végig a sétány. Csodás volt az idő, a fák, a látvány, minden. Leszámítva azt, hogy a séta közepén lemerült a gépem és elemért kellett futnom. 

Nagyon jó volt, hazafelé pedig megvettem életem első japán bubble tea-jét, amit errefele Tápiókának hívnak. :D

Aztán találkoztam Bettivel a sakado-i állomáson, hogy onnan mehessünk Hiromi-sannal (egyik segítő japán irodás nőnk :)) a Musashi-Ranzan-i iskolába, ahol karácsonykor jártunk és ahová a gyereke is jár. Az állomáson találkoztunk egy másik lánnyal, akinek MCM-es táskája volt és most jött haza Koreából, fél éves csereprogram után. Jót beszélgettünk a vonaton, szegény Bettit kiszorítva. Bocsi, Betti.

Amint megérkeztünk a már ismerős gyerekek letámadtak, hogy menjünk játszani, és kiderült a mászóka már nem olyan könnyű és nem vagyok olyan hajlékony, meg erős, hogy fel tudjak mászni rá…..öreg lettem. JAJ.

Az egyik kislány elkérte a fényképező gépemet és igen jó képeket csinált vele. A kis ügyes. :D Benn is játszottunk, koreai kő-papír-ollót, amihez a japán lány az én segítségemet kérte, hogy biztosan úgy van-e. Kissé furcsa volt. A gyerekek nagyon élvezték és mi is. Betti hozott egy húsvéti tojást mutatóba, néztünk nyuszit az udvaron és játszottunk megint egy csomót a gyerekekkel. 

Fáradtan, de megint egy remek élménnyel mentünk haza.

Olvass tovább