2013/03/04 - Gyeoungju
Reggel felkeltünk, lementünk az ebédlőbe, megreggeliztük a szokásos ’piritós eperlekvárral’ reggelinket és nekiálltunk sétálni. Az idő ma is remek volt, de nem az a tökéletes fajta. Mármint mikor felértünk a hegyekbe ott már ködösebb és hidegebb volt. Esetleg, mert hegyekbe mentünk?! Ennyi észt.
Megtaláltuk a buszunkat, kifizettük a díjat, és leselkedtem ki az ablakon.
Volt egy jó óra mire odaértünk a templomhoz, a Bulgugsához (világörökség és Korea egyik híres jelképe). A csapat leszállingózott, elmentek a többiek Wc-re és nekiindultunk informálódás után a hegynek, ugyanis nem pont a templom elé tett le minket a busz, ahogy azt az előző alkalommal tapasztaltam. Gyönyörű volt, mint a múltkor, viszont most nem voltak annyian, ami egy nagyon jó pont volt. Végigsétáltuk az egészet, nem rohanva, hanem tényleg kiélvezve, hogy ott vagyunk. A két híres sztúpa (buddha testének darabjait őrző buddhista építmény) közül az egyik restaurálás alatt állt múltkor és most is. A koreaiak olyan okosak, hogy nem simán felállványozzák a sztúpát, hanem egy komplex kutató központot építenek köré (ami kissé belerondít a távoli templomról készült képekbe). Csináltunk egy csomó képet, sétálgattunk, köveket raktunk. Különös dolog ekkor még nem történt. A múltkor a tai fiúk vettek színes esernyőket és anya megemlítette nekem, miért nem vettem én is. Bepótoltam! :D
Miután megjártuk a Bulgugsát, Pauline megemlítette (megint), hogy ő már éhes. Keressünk éttermet. Viszont nagyon kihalt volt a környék és semelyik étteremhez nem volt kitéve ár. Ez általánosságban elmondható Koreára, hogy sehol sincsenek kiírva árak, ami igazán jó üzleti fogás, mert muszáj bemenned az étterembe, ha meg akarod nézni, mi a kínálat és mennyiért. A másik félelmetes dolog az volt, hogy kószáló öreg nénik (akiktől már addig is féltünk) odajöttek hozzánk és elkezdtek koreaiul beszélni hozzánk, hogy menjünk az éttermükbe. Tisztán látszódott rajtunk, hogy külföldiek vagyunk, mégis koreaiul próbált elcsábítani minket, „tudatlan” külföldieket. Persze én értettem, hogy mit akar és próbáltam lerázni, míg a többiek csak ignorálták (ezt a lelkiismeretem nem engedte meg, szóval mindig mondtam neki koreaiul, hogy köszönjük, nem). Végül beleszaladtunk még két ilyen néni kezébe, és megmenekülvén kikötöttünk egy kis boltban, fagyival a kezünkben. Míg megettük, vártunk a Seokkuramhoz vivő buszra (aminek megállójában a taxisok kínálgatták, hogy felvisznek oda, persze többért, mint a buszjegy lett volna). Megemlíteném, hogy az egész nap alatt volt egy srác, aki velünk ment mindenhova, akaratlanul is és végül rájöttünk, hogy egy hotelben szálltunk meg. :D
A fagyi elfogyott, jött a busz, és jött a bunkó sofőr bácsi. Pauline 2000 wonossal fizetett, de pont nem figyelt oda a sofőr és így elkezdett vele pampogni, hogy fizesse ki normálisan a jegyet. Ott magyarázkodtam (természetesen koreaiul, mert angolul senki nem tud), hogy igenis kifizette, csak nem nézett oda, de nem hitte el. 10 perces győzködés után sikerült becsukatni az ajtót és elindulni. Az út hosszú volt, de folyamatosan csak felfelé mentünk. Nagyon magasan lehettünk, mert alig láttam valamit a városból vagy abból a síkságból, ami a hegy lábánál volt. Elképzelni se tudom, hogyan közlekedtek itt a szerzetesek. Mikor felértünk a nagyon, de nagyon magasra, azonnal megcsapott minket a JÓ hegyi levegő. Jól esett, igazán tiszta volt. A parkolóban öreg nénik árultak pörkölt gesztenyét, és aszalt gyümölcsöt. Páran lézengtek, kínai túracsapat és egyebek, és az a híres öreg házaspár, aminek férfi tagja teliordította az egész hegyet. Mikor megvettük a jegyünket, az egyik papóka összetűzésbe keveredett az egyik kapuőrrel és tényleges pofonok is elcsattantak. Nem tudom, mi volt a felháborodás oka, de az idős ember nagyon felhúzta magát és csak ordítozott a kapuőrrel. Alig mertünk elindulni a szentélyhez, mert sehogy se tudtuk kikerülni az esemény helyszínét. Végül sikerült egy holtpontot találni és míg az egyik kapuőr nyugtatgatta a papókát, a másik kezelte a jegyünket. Azonnal gyorsabb tempóra váltottunk és indultunk a szentélyhez. Azt meg kell említenem, hogy a szentélyhez vezető út előtt, volt egy hatalmas templom építmény, amiben el volt helyezve egy harang. Azt 1000 won ellenében meg lehetett kongatni és kívánni. Amikor már félúton voltunk a Seokkuram felé vezető hegyi úton, meghallottuk a harangot és elhalkult az ordítozás, amit még így is lehetett hallani a tiszta hegyi levegő miatt. Az első gondolatunk az volt, hogy a kapuőr a bácsi fejét használva kongatta meg a harangot és kívánta, hogy még egy ilyen látogató ne legyen. XD
Mikor végre odaértünk a Seokkuram tényleges helyére (mert kissé állandóan megálltunk az utat szegélyező, színes lampionok fotózása miatt), az első utunk nem a szentély volt, hanem egy ottani szuvenyír bolt. Gondoltuk, előbb azt nézzük meg, hogy visszafelé már ne kelljen. Erre mikor közelítünk a bolt felé, a kint álló bolttulajdonos enyhe utasító hangnemben közli velünk, hogy a Seokkuram ARRA van. Mi csak néztünk, hogy ennyire nem szeretne kuncsaftokat magának, vagy itt minden ember megvan őrülve?! Tudomásul vettük és mentünk a Seokkuramhoz. Ehhez még meg kell másznunk pár lépcsőfokot, a lámpásokkal szegett úton, de végül megérkeztünk. Ez egy földbarlang, ami arról híres, hogy egy gránittömb közepén helyeztek el egy buddha szobrot. Sajnos bent nem lehet fényképet csinálni, egy üvegfalon át lehet megtekinteni ezt a szobrot. Írtam már róla szemináriumi dolgozatot, így az, hogy láttam, felért egy csodával. Élőben még szebb. :D
Visszaindultunk, séta-séta, majd még mielőtt felszálltunk volna a buszra, Dóri vett gesztenyét, én pedig valami aszalt gyümölcsöt, ami nagyon finom volt. Fáradtan, de visszaérkeztünk Gyeongjuba és nem volt erőnk tradicionális éttermet keresni, szóval szégyen - nem szégyen, megint a McDonházban kötöttünk ki. Megnéztük a királysírokat, ami egy parkon belül volt, a buszról láttam azt a helyet, ahol a versenyünk volt és újra felszínre törtek a boldog emlékek (sírást a közönségtől! XD).
Vettünk Pauline-nal Gyeongju pang-ot, ami híres süti, de annyi hogy anko van a közepén (anko nevezetű babpüré és édes).
Másnapra azt terveztük, hogy talán még kicsit mászkálunk, de végül nem lett belőle semmi. Holnap repülünk! DE NEM HAZA! XD
2013/03/05 Gyeongju - Busan - Jeju
A mai nap teljes utazással telt. Igaz volt bőven körítés hozzá, ami főleg az én számlámra írható. :D
Reggel elindultunk nagy csomagokkal, és felültünk a deles buszra, Busan felé. Igazából az egy órásival akartunk menni, de már annyira nem volt kedvünk se, vagy bármink csinálni valamit is, hogy inkább indultunk. Egy óra alatt ott is voltunk Busanban. Renike azonnal kérdezősködött egy újság után, de sehol se találta, így szépen várakoztunk kettő óráig, mikor is megjött a fogadóbizottságunk. A szívem már nem tudom hol dobogott, ugyanis a bizottság két tagjával már nagyon akartam találkozni. Az egyikőjük Eunji volt (az egyik koreai lány, akivel együtt jártunk a Josai-ra), a másik lány pedig Hyeongmi, akivel Eunji hozott össze és csak neten beszéltünk még. Eunji megműtette a szemét, hogy nyugatias legyen és istenemre mondom tényleg megváltozott tőle a tekintete. Szebb lett, vagy nem tudom. Hyeongmival azonnal belecsaptunk a lecsóba, vagyis az exo-ba, mert ő meg azért érdekes, mert nagy exo rajongó ő is. Leesett az állam, hogy már akkor miket mesélt nekem. Eunjivel is nagyon jó volt találkozni … három hét után XD.
Elmentünk hozzájuk lakásra busszal (ami kész élmény volt, mert Busan tiszta lankás), ott leraktuk a nagy bőröndünket, kipakoltuk, ami szükséges lehet Jejura, és már azonnal indultunk a reptérre. Taxival mentünk, mert különben nem értünk volna oda, de így is piszok hamar odaértünk, úgyhogy ültünk egy csomót. Elütöttük az időt és szálltunk is fel a nyolc órási gépre. (Persze előtte minden egyes exo-s hírt lecsekkoltam és persze akkor mászkáltak a legtöbbet szabad ég alatt, mikor egyáltalán nem voltam a közelbe…).
A repülőn kedves asszisztensek voltak, köztük egy igen helyes srác is, úgyhogy megvolt számomra a repülés-aggályoldó. ÉÉÉÉÉÉÉS felszálltunk. Busan és Jeju éjszakai fényekkel, felülről gyönyörű, csak ugye nem tudtam fényképezni. Mire már megbeszéltem magamban, hogy alszok egy kicsit, bemondták, hogy hamarosan leszállunk. Na, ez gyors volt, vagy fél óra?
Amint kikeveredtünk a reptérről fogtunk egy taxit, aki végre nem utasított el és elfurikázott minket a hotelig, ami maga volt a tökéj. A fogadó lány is nagyon kedves volt és egy brazil-japán félvér nővel voltunk egy szobában. Aznap aludtunk. :D Már megint egy szigeten vagyok…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése