2013/03/02 - Szöul
Ma, a javaslatomra, terítékre került a Nemzeti Múzeum. Itt nem lesz sok az élménybeszámoló, mert egy múzeumról mit írjon az ember. Majd a képek beszélnek maguktól. Fotóztam jó sok tárgyat, láttam sok híres szobrot és festményt, az egész egy megelevenedett művészettörténelem óra volt. De vannak érdekességek.
Az első, hogy ez a pusztán háromemeletes hatalmas épületkomplexum, benne több tucatnyi országi örökséggel, teljesen ingyenes. Amikor bementünk leadtuk a kabátunkat, hogy kényelmesen tudjunk közlekedni. Amit itt észrevettem, hogy volt mobilakku feltöltő berendezés.
 |
| Az ufók tápegységeinek bankja |
Látszik, hogy a koreaiak mennyire túlhasználják a mobiljukat, bár barátnőim is két aksival mászkáltak. Volt bent rengeteg tanulócsoport, óvodától kezdve szerintem gimnáziumig is. Volt egy csapat önkéntes, akiket akkor tanítottak be és rengeteg család, kisgyerekkel. Nagyon szép tárgyat voltak kitéve, minden történelmi korból. Szép lassan haladtunk végig a koreai történelmen is, amire már kissé szégyen vagy nem szégyen, nem emlékszem olyan szépen. Volt buddhista művészet részleg, festmény és kalligráfia részleg, Belső-Ázsia részleg és még sorolhatnám.
Mielőtt megkezdtük volna a múzeumi körutunkat, Pauline megint jött a szokásos kijelentésével, hogy éhes. Hármunk közül szerintem ő evett a legtöbbet kint. Nem mintha ez baj lenne, csak na. Angyalka rendelt magának kimpabot, amit nagyon megszeretett, szóval utunk további részein mondhatni csak olyan éttermet keresett, amiben lehetett kapni. :D Mivel egyáltalán nem voltam éhes, nem ettem semmit, csak néztem őket.
Azután estünk neki a múzeumnak, aminek megnézése majdnem beletelt vagy két órába? Lehet volt három is. Ebbe bele kell számolni, hogy néha keresnünk kellett Pauline-t, mert nem várt meg minket a találkozási pontoknál.
 |
| Látjátok a hasonlóságot? XD |
Vettem csuda szép füzeteket az ajándékboltban. Körülbelül ennyi volt a múzeum. Esküszöm, egyik kedvenc helyem lett. Máshová aznap nem is nagyon mentünk – vagy lemerült a fényképezőgépem? Elég sokszor kellett bele elemet cserélni, mert kihasználtam maximálisan a kis gépemet. Azt elfelejtettem, hogy reggel, amíg Pauline-t hagytuk pihenni, elmentünk megvenni a holnapi buszjegyünket Gyeongjuba. Holnaptól kezdődik a déli túra (XDXDXD – bocsánat, de előre röhögök).
Ami még érdekesség, hogy a koreaiak nem nagyon isszák a csapvizet, nem is egészséges. Ezért mindenhol van tisztított vízautomata. A hosztelünkben is volt, a múzeumban is volt és van hozzá egy kis speciális papír, ami pohárként funkcionál. Nagyon hasznos kis dolog. Este elbúcsúztunk a házvezetőnktől és összepakoltunk mindenünket a holnapi elmenetelhez.
Kicsit szomorkás voltam, hogy itt hagyom Szöult, mert nem láttam még az Exo-t, de hát ez van. Amíg itt vagyok, kpopozhatok, amíg nem, addig csak mászkálok. Ezt tettem le magam elé szabálynak.
Apró megjegyzés még, hogy Koreában a távolsági közlekedés igen olcsó, például a Gyeongju-i jegyünk 30 300 won volt, ami durván 6000 forint, majdnem 350 kméterre, középosztályú busszal. Igen kényelmes volt, de ezt majd holnap. :D
2013/03/03 - Gyeongju
Az első dolog az volt, hogy jussunk el az Express Bus Terminálhoz nagy pakkokkal. Ez sikerült. Találjuk meg a terminált, ez is sikerült. Időben vagyunk még? Megvoltunk. Akkor szálljunk fel. Na mármost, mi voltunk az egyetlen utasok, akik bőrönddel készültek felszállni a buszra, volt is csomagtartó és vártuk a sofőrt, hogy kinyissa nekünk azt és segítsen betenni nekünk a bőröndöket. Hát nem. Mik vagyunk mi, hercegnők? Csináljátok meg magatoknak. A sofőr elmutatott a csomagtartók irányába, közölve, hogy tessék, oda kell berakni. Az egyik nyitva volt, de oda csak Dóri csomagja fért bele, a másikat nekünk kellett kinyitni és betenni a saját dolgainkat. Dóri ezen úgy fel lett háborodva, hogy sokáig mérgelődött még a buszon. Hát igen. Nem tudom, írtam-e már, ha már igen, akkor ismétlés, ha még nem, akkor újdonság, de errefelé az idősek igencsak bunkók. Pedig azt hihetné az ember, hogy pont ők nem azok. Nem várják meg, kiszállni akarsz valahonnan (például metró), fellöknek, ha sietnek és megbámulnak, hogy külföldi vagy. azt hittük a vidékre megyünk, majd ez megváltozik, mert hát városi bunkók. Hát szintén nem. XD
Felszálltunk a buszra és megkezdtük a több mint négy órás utunkat Gyeongju felé, délre. Nagyrészt zenét hallgattam és gondolkoztam, hogy anno milyen jó is volt Gyeongju. A verseny, a parkok, az ételek, de egyébként maga a város kicsi és még nem annyira kiépített. Nem sokat változott fél év alatt – szűrtem le, mikor megérkeztünk. A buszból láttam a vázát, ahol a versenyünk volt és megrohamoztak az élmények. De jó is volt.
Mikor leszálltunk, szintén magunknak kellett kiráncigálni a bőröndöt és elbotorkálni a taxiállomáshoz, mivel azt írta a hoszteles leírásunk, hogy nem drága és gyors az utazás ezen módja. Odamentünk az egyik taxishoz, megmutattuk neki Pauline füzetét, amiben benne volt a cím. Azt nem értette és el akart hajtani minket. Elmondtam neki koreaiul, vártuk, hogy mi lesz, aztán olyan választ kaptunk, amitől kettéállt a fülünk. A taxis gondolkozott egyet, elkezdett mutogatni, majd végül kinyögte: Tessék sétálni!
Egy: egy taxis, hogy a fenébe utasít el kuncsaftot? Kettő: Nem lát a szemétől, hogy bőrönddel vagyunk? Korea, megint kaptál egy rossz pontot. Nyakungba vettük a cuccainkat és elindultunk. Sokat kellett sétálni, igaz, hogy teljesen egyenesen, de sokat. Végül megtaláltuk a hosztelünket és oda voltunk meg vissza tőle. A recepciós srác tudott angolul, aminek a lányok nagyon örültek, mikor válaszoltam neki koreaiul, elmagyarázta a reggelis dolgokat nekem anyanyelvén és sok sikert kívánt a további tanulmányaimhoz. A szoba is maga volt a mennyország, de azt majd a nap végén. A cuccainkat leraktuk és elindultunk a napi programra, vissza a buszpályaudvarra és keresni egy buszmegállót, ahonnan megy busz Yangdongba, egy közeli hagyományos faluba. Megtaláltuk a buszt, mert 1. kérdeztünk a Turist Informationnál, 2. találtunk egy párt, akik szintén odamentek és segítettek. Felszálltunk a buszra és mentünk is ki a vidéknél is vidék felé. A semmi közepén megállt a busz, egy órás menetidő után, mi pedig leszálltunk és sétáltunk tovább. Később kiderült, hogy lett volna más busz is, de arra tovább kellett volna várnunk, ez a komplexum pedig ötkor bezár, mi meg fél négykor értünk oda. És még itt is volt wifi.
 |
| A WIFI! XD |
Ez a falu, működő falu volt, éltek itt. Az idő nagyon szép volt és végig úgy éreztem magam, mintha otthon lennék a gáton és sétálgatnék. Kicsit furcsának hatott a nádfedeles házakon a parabola, de valahogy kell nézni tévét. :D Végigsétáltuk az egészet, fürödtünk a napsütésben, Dóri már nagyon fáradt volt, úgyhogy többször le is ült és közölte, hogy menjetek utatokra. :D
Jó volt, el is fáradtunk, majd mikor indulni szerettünk volna vissza, nem találtuk meg a buszmegállót. Volt egy sanda gyanúm, hogy az ottani iskolánál lesz, de visszasétáltunk a bejárathoz. Az ottani parkoló őrök mondták, hogy ott fog jönni a busz, csak várjunk. Mint kiderült, a menetútja tényleg arra volt, ahol ültünk, de ott nem szokott megállni, szóval direkt megállította nekünk a parkoló őr. Ez igencsak kedves volt tőle. Fél pont Gyeongjunak.
Az itteni buszokon a jegyfizetés úgy zajlott, hogy be kellett dobni egy dobozba 1200 wont. Nem kártyás, mint Szöulban, hanem dobálós. Ebből majd később lesznek bajok, de azt majd később. Visszamentünk a városba és most az egyszer nem hagyományos éttermet kerestünk, hanem McDonalts-oztunk. Szégyen, vagy nem az, de jól esett mindegyikünknek.
 |
| Háhá, de az se sima BigMac ám. Az Pulkogi Burger! XD |
Mikor visszatértünk a hosztelbe, megörültünk a szobánknak, 2 emeletes ágyas kis szoba volt és csak mi hárman voltunk benne. Később jött valaki, de az már az utolsó éjszakánkon. Olyan örömtáncot levágott Pauline és Dóri is, hogy öröm volt nézni. Megint fent alukáltam :D. Holnapi program Bulgugsa és Seokkuram.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése